súlyzós edzés idősebb emberekkel
Fotó: Shutterstock

Ez az edzésforma csökkentheti a korai halálozás kockázatát a tudomány szerint

Az idősebb felnőttek számára hasznos lehet az aerobicot és erősítő tevékenységeket tartalmazó mozgás rutin kialakítása a kutatók szerint.


Egy új tanulmányból az derült ki, hogy a rendszeres súlyzós edzés összefügg a korai halálozás alacsonyabb kockázatával. És úgy tűnik, hogy még nagyobb jótékony hatása van annak, ha a heti edzésprogramunkba súlyzós és aerob tevékenységeket is beépítünk − állítják a kutatók a Guardian cikke szerint. Az eredmények eredetileg a British Journal of Sports Medicine című szaklapban jelentek meg.

A felnőtteket arra ösztönzik, hogy hetente legalább 150 perc közepes intenzitású vagy 75 perc erőteljes intenzitású tevékenységben vegyenek részt. Emellett hetente legalább két nap végezzenek olyan „erősítő tevékenységeket", amelyek a lábakat, a csípőt, a hátat, a hasat, a mellkast, a vállakat és a karokat dolgoztatják.

Míg az aerob testmozgás következetesen összefüggésbe hozható a korai halálozás alacsonyabb kockázatával, eddig nem volt világos, hogy a súlyokkal végzett edzésnek lehet-e hasonló hatása. A kutatók ezt az ismerethiányt igyekeztek betömni, ezért nekiláttak, hogy felmérjék, milyen hatással lehet a súlyokkal végzett edzés és az aerobik.

Az amerikai Rockville-ben, Maryland államban található amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet tudósai által vezetett kutatók egy amerikai szűrővizsgálatban részt vevő közel 100 ezer felnőtt adatait vizsgálták. A 71 éves átlagéletkorú résztvevők beszámoltak súlyemelő tevékenységükről és minden más testmozgásról, melyben részt vettek.

Mintegy 23%-uk végzett rendszeres súlyemelő tevékenységet, 16%-uk pedig hetente legalább 1-6 alkalommal súlyzózott. A kutatók csaknem egyharmadukat (32%) „kellően aktívnak" ítélték, 24%-uk megfelelt az aerob aktivitásra vonatkozó iránymutatásoknak, 8%-uk pedig túl is lépte azokat.

A 9,6 éves követési időszak alatt 28 477 haláleset történt.

id\u0151s p\u00e1r s\u00falyz\u00f3kkal edz

Fotó: Shutterstock

A tanulmány megállapította, hogy azoknál a felnőtteknél, akik súlyemelésről számoltak be, 9%-kal alacsonyabb volt a „teljes halálozási kockázat". Hasonló megfigyelést tettek a szívbetegségek okozta halálozás esetében is, de a súlyzós edzés és a rákos halálozás között nem találtak kifejezett kapcsolatot.

Azoknál, akik rendszeresen végeztek súlyemelést, 14%-kal, az aerob aktivitási szintet teljesítőknél 32%-kal volt alacsonyabb az idő előtti halálozás kockázata. Azoknál pedig, akik az aerob aktivitási irányelvek betartásáról és hetente legalább egy- vagy kétszeri súlyemelésről is beszámoltak, 41-47%-kal volt alacsonyabb ez az arány.

A vizsgálat csak a súlyzós edzésre összpontosított, de a kutatók szerint más típusú izomerősítő gyakorlatok is hasznosak lehetnek, például a fekvőtámaszok, a guggolás, vagy a pilates.

A súlyok használata karcsúbbá teszi a testet, ez pedig szintén összefügg a korai halálozás alacsonyabb kockázatával − magyarázták a kutatók. Ráadásul ha edzőteremben végezzük, akkor társas mozgássá válhat, ami szintén összefüggésbe hozható a hosszabb, egészségesebb élettel.

Az a megállapításunk, hogy a halálozási kockázat azoknál tűnt a legalacsonyabbnak, akik mindkét típusú testmozgásban részt vettek. Az idősebb felnőttek valószínűleg profitálnának abból, ha a testmozgási rutinjukat súlyzós edzésekkel egészítenék ki

− vonták le a konklúziót a szerzők.

A figyelmetekbe ajánljuk