futó nő és férfi
Fotó: Shutterstock

Ennyi testmozgásra van szükséged, hogy ellensúlyozd az egész napos ülést

A média néhány évente kitalálja a mindennapi élet valamelyik ártalmatlannak tűnő aspektusáról, hogy valójában mennyire egészségtelen. Néhány évvel ezelőtt a bűnös az ülés volt.


A cikkek azokra a tudományos eredményekre figyelmeztettek, amelyek szerint az íróasztalnál töltött egész napos ülés olyan anyagcsere-változásokat okoz, amelyek korán a sírba juttatják az embert. De ahogy az egészségügyi ijesztgetésekkel gyakran megesik, az évek múlásával az üzenet enyhült. A hatások pedig könnyen ellensúlyozhatók, ha több tudatos mozgást iktatunk a napunkba.

Ez is érdekelhet: Ez az edzésforma csökkentheti a korai halálozás kockázatát a tudomány szerint

​Mi az ellenszere a sok ülésnek?

De vajon mennyi mozgásra van szükség ahhoz, hogy visszafordítsuk azokat a károkat, amelyeket a ülő életmód okoz a testünknek? Órákig kell futnunk vagy elég, ha időnként felállunk, hogy bekapjunk egy kis harapnivalót?

Az évek során elég adat gyűlt össze ahhoz, hogy a tudósok elvégezzék kilenc tanulmány metaelemzését, amely négy ország 40 ezer résztvevőjének adatait vizsgálta. Ezek az adatok − melyeket a British Journal of Sports Medicine című szaklapban tettek közzé − egyértelmű választ adnak: napi 30-40 perc mérsékelt testmozgás elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozzuk az egész napos ülés negatív egészségügyi hatásait.

Ez azt jelenti, hogy még ha a munkád miatt nyolc vagy tíz órát is ülsz egyhuzamban, ha naponta fél órára felpörgeted a pulzusodat, akkor nem lesz nagyobb esélyed a halálra, mint azoknak, akik nem ragadtak a székükhöz.

​Bármilyen fizikai aktivitás számít

fiatal n\u0151 mosolyogva fut a h\u00eddon kez\u00e9ben egy vizes palackkal

Fotó: Shutterstock

A futás vagy a kerékpározás nagyszerű, de már a gyerekek kergetése, a nappaliban való táncolás vagy a rózsabokrok átültetése is megfelelő aktivitás lehet.

Hasonló témában: Úszás vagy futás? Melyik tesz jobbat az egészségünknek?

Ezek az eredmények más tanulmányok eredményeinek hosszú sorát követik, amelyek újra és újra megállapítják, hogy a jó fizikai egészség alapjai sokkal inkább elérhetőek, mint azt sokan gondolják. Már egy kis séta vagy akár csak néhány másodpercnyi szuperintenzív testmozgás is bizonyítottan segít az embereknek abban, hogy hosszabb ideig és egészségesebben éljenek.

Ne adjuk fel azzal, hogy mindenki mást mond, és inkább nem csinálunk semmit! Ez a tanulmány nagyszerű iránymutató lehet a gyakran egymásnak ellentmondó wellness-tanácsok áradatában.

Forrás: Inc.

A figyelmetekbe ajánljuk