piros Porsche a gyárban
Radu Chindris

Ilyen az igazi egyoldalú szerelem – ha a szívünk választottja egy Porsche

A 70-es évek óta tudjuk, hogy a Porsche 911 Carrera a világ egyik legkáprázatosabb sportautója, ami jogosan ejtette rabul már megannyi ember szívét. Az eltelt 50 év termését kívülről fújja mindenki, aki figyelemmel kíséri a zuffenhauseni gyár repertoárját, most pedig eljött a kerek évforduló, és megszületett az ünneplőbe öltözött új sztár: a Porsche 911 Classic Sport. Németországban jártunk, hogy lássuk és érezzük. Megpróbálom leírni, milyen volt.


Sz\u00fcrke Porsche a gy\u00e1rban

Porsche 911 Classic Sport

Radu Chindris

A Duna a Fekete-erdőben ered – ezt már kisiskolás korában megtanulta mindenki. De vajon mi ered még onnan? Az a kegyetlen üvöltés, amit egy lepadlózott Porsche 911-es ad ki magából, amikor a szerpentinen kigyorsítunk vele a kanyarból.

Az egy évvel ezelőtti 911 Targa 4S Heritage Design Edition már megalapozta a gyűjtők kedvét és bérelt helyet biztosít az újabb emlékautónak a szerencsések garázsában. A 992-es modell alapjaira épülő Porsche Classic Sport megkapja az ikonikus ducktailt, teljesen egyéni bőrbelsőt kockás szövetbetétekkel, és ha ez még nem lenne elég, aranyozott feliratokkal látják el, ezzel is emelve a stílusmércét. Technikailag a legfontosabb említendő, hogy a 3,7 literes 550 lóerős hathengeres ebben a változatban csak hétfokozatú kéziváltóval érhető el.

Emiatt „csak” 4,1 másodperc alatt van százon.

Porsche 911 Classic Sport  

Az életérzés, ami csendért kiált 

A Porsche Exclusive Manufaktur meghívott minket Németországba, hogy teszteljük a fent említett autókat – de hogy véletlenül se unatkozzunk, bedobtak még nekünk a poolba egy pár meglepetésmodellt. Az érkezéstől kezdve mosoly ült az arcomon, ugyanis Porschét vezetni nem átlagos élmény. Egy Porschéban az embernek muszáj pár percet csöndben ülnie, mielőtt beindítja: el kell időzni a minőségen, a részleteken, a mutatókon és a szerencsén, aminek köszönhetően ott ülhetünk azon az apró helyen. Egy Porschéban mindent kétszer olyan gyorsan lehet csinálni, mint egy átlagautóban. Legyen az a gyorsulás, a kanyarodás vagy a szívdobogás.

S\u00e1rga r\u00e9gi Porsche a m\u00fazeumban

Porsche 911 Carrera RS 2.7

Radu Chindris

Emlék(ki)állítás: Porsche 911 Carrera RS 2.7

A Porsche Múzeumban elsőként tekinthettük meg a legújabb kiállítást, ami a 911 Carrera RS 2.7 modellnek állít emléket, emellett gyönyörködhettünk a többi szebbnél szebb autóban, amelyek mindegyike egy darabka történelem. A bogárhátúra hajazó modellektől kezdve, egészen a versenypályákat megjárt vadállatokig, minden modell helyet kapott a gömbölyded formákat nem támogató múzeumi térben. A régebbi autókon a ducktale volt egyéni, a harcosabb verziókon pedig a ducktape. Ugyanis ezek az autócsodák tényleg eredeti állapotukban állnak ott, épp úgy, ahogy a versenyről behozták őket. Na jó, a mosóból.

A Porsche Múzeumban nincs kiírva, hogy „ne nyúlj hozzá”, helyette folyton azt hallani: „ülj bele, nyugodtan”. Tehát, aki még soha nem ült Porschéban, annak csak Stuttgartig kell utaznia, hogy ezt megtegye. Senki sem sürget, hogy ideje kiszállni, sőt még le is fotóznak az autóban ülve, ha épp azt szeretnénk. Egy kellemes szimulátorban menet közben is kipróbálhatjuk a varázslatot, miközben gyermekeink egy másik sarokban eredeti slusszkulcsokat elforgatva idézhetnek elő bődületes hangorkánokat Porsche motorokból.

Porsche k\u00fcl\u00f6nlegess\u00e9gek a m\u00fazeumban

Felsorakoztak a különlegességek.

Radu Chindris

Lehet egy extra kívánságunk? Több is! 

Sonderwunsch – ezt a szót fogom mostantól használni, ha arra utalnék, hogy nekem mindent lehet. „Különleges kívánság”, így nevezi a Porsche a god mode-ot, ha autótervezésről van szó. Ahogy a Need for speedben már megszokhattuk, úgy az életben is lehetőségünk lesz arra, hogy kedvünkre fényezzük vagy felnizzük az autóinkat.

A fenti kifejezés arra utal, hogy bárki bármilyen módon összeállíthatja az autóját. A képzeletnek csak az ízlésünk szabhat határt, ugyanis a szerződés, amit aláírunk, kiköti, hogy túlságosan nem borulhat el az agyunk, vagyis, nem kérhetünk olyan dizájnt, ami rossz fényt vetne a márkára. Az interneten megtalálható konfigurátor segítségével könnyen összerakhatjuk, milyen felszereltséggel kérjük új Targánkat, de a motor- és váltóvariációk kiválasztása után egy könnyű, 100 ezer eurós extra díj befizetésével akár egyedi szelepsapka-fényezést vagy libazöld bőrbevonatú ablaktörlőlapátot is kérhetünk autónkra. Mindent megcsinálnak nekünk, ha a fizika törvényei megengedik. „Useless but nice” – mondta nevetve a Porsche dizájnért felelős munkatársa egy bőrbevonatú csomagtartóbelsőre mutatva, amit az egyik vevő álmodott leendő autója orrába. Az extrém kivételektől eltekintve a legtöbben rendszerint, a külső és belső színválasztás mellett, a cérna és az analóg órák mutatóinak árnyalataival játszanak a legtöbbet. A vásárló ebben az esetben olyan szinten válik a tervezés részévé, hogy belépőkártyát kap a gyár területére, mint alkalmi Porsche-dizájner. A 100 ezer euró egyébként nem tartalmazza az autóra kerülő extrák többletköltségét – azt a végén, az alapárhoz csapják hozzá.

Porsche 933 bel\u00fclr\u0151l n\u0151i k\u00e9zzel

A 993 darabból az első. Mindent gondos kezek szépítenek.

Radu Chindris

Felmerül a kérdés, hogy mi van azzal, aki 20 éve vett Porschét, ezért lemaradt a Sonderwunschról? Nekik is van egy csomag, amivel kivehetik a részüket a tervezősdiből. A program részeként régi autóikat is újjá varázsolhatják azok, akik kicsit ráuntak már az évek alatt a kasztni színére. Ha van például egy 928-as Porschénk 1992-ből, akkor teljesen felújítják nekünk, közben pedig egyéni színekkel és megoldásokkal alakíthatjuk át kedvünk szerint. Olyan lehetőséget is kínálnak a vásárlók részére, hogy egy adott kor vagy verseny dizájnját ültetik át egy mai modellre. Az egyszerűség kedvéért vegyük a tésztagyáros, Paolo Barilla példáját, aki 1985-ben a Le Mans-i versenyen a Porsche színeiben versenyzett. Az úr szerette volna, ha a régi 956-os versenyautóját visszakaphatná egy mai 992 GT3-as modellbe gyúrva. A gyár ódon falai között felkutatták az eredeti versenyautó dokumentumait és azok segítségével tökéletesen le tudták másolni azt. Eredeti fényezés, eredeti feliratok, sőt még az eredeti autó ülését is megtalálták a raktárban – igaz, biztonságtechnikai okokból azt nem tudták beépíteni a 2021-es autóba.

Porsche szappanok

A kis szappanokkal illusztrálják, hogy milyen lesz az autónk színe.

Radu Chindris

Miután kiválasztottunk minden feliratot, sebváltógombot, hamutartófényezést, következik egy féléves várakozás, amíg a gyárban dolgozó emberi és robotkezek megalkotják nekünk a személyre szabott autócsodát. Itt jegyezném meg, hogy egy átlagos 4-25 millió forintos új autóra manapság 12 hónapot is kell várnunk, hogy kézhez kapjuk.

N\u0151i k\u00e9z \u00f3r\u00e1val egy Porscheban

Senki sem mondhatja, hogy rossz az összhang.

Radu Chindris

Meglátni, kiválasztani, megszeretni 

A gyárban történt előadás közben nem tudtam levenni a szemem az udvaron parkoló autókról. Ember legyen a talpán, aki képes megállni, hogy ne bambuljon el egy ilyen környezetben. Nekem sem sikerült, fejben már máshol voltam. Egészen pontosan, másban.

És akkor eljött a pillanat. A sorsdöntő pillanat, amikor megtudtuk, hogy melyik tesztautóval élhetjük át azt, amiről eddig csak beszéltek nekünk. A lehetőségeink a következők voltak:

1. Porsche Taycan GTS Sport Turismo
2. Porsche 911 Classic Sport
3. Porsche Macan T
4. Porsche Cayenne GTS Coupé
5. Porsche 911 Targa 4S Heritage Design Edition

Dobpergés... A Taycan lett az első nagy ő – ami kívülről teljesen mást ígér, mint amit belülről ad. Ugyanúgy csusszanunk bele az ülésekbe, mint a mérgesebb testvérek esetén, azonban a kezelőfelületek modernebb, kevésbé hagyományos élményt nyújtanak. Az első elcsodálkozás a légbeömlőkre tekintve éri az embert, azok ugyanis nem állíthatóak. A középkonzolon kell megadni, hogy melyik testrészünk izzad a száguldásban, és a Taycan egy szemvillanás alatt irányba állítja a fuvallatokat. Érintőképernyők és kijelzők mindenhol, itt nem találkozhatunk a Porschékra annyira jellemző klasszikus műszerekkel.

Z\u00f6ld Porsche \u00fatk\u00f6zben f\u00e1kkal

Zöld kombi. Mint apám első Ladája, csak halkabb.

Radu Chindris

Miután elég volt a bámészkodásból és a taperolásból, odaléptem. Semmi. Mármint, semmi hanghatás. Nem is nagyon van erőm figyelni rá, mert a testem összes csontja és lágyrésze a hátsó szélvédőn táncol attól az iszonyatos gyorsulástól, amit ez az autó produkál. Miután összeszedem magam, elkezdem keresni azt a menüpontot, ahol a hangorkán is opció. Meg is van, Sport Plus modus. Valahonnan a hangszórók vagy a motor helyének mélyéről elönt a dugattyúk duruzsolásának hangja. Teljesen valódi, teljesen hihető. Odalépek ismét és akkor valami űrversenyautó hang öleli át a dobhártyám. Egyszerre nyers és futurisztikus ahogy az elektromos hajtás és a kamu motorhang keveredik. Mintha egy protonágyú töltene fel, hogy tüzeljen. Bármilyen is az. És ennyi. Reptéri sofőrünk elmesélte, hogy ha bármilyen Porschét kérhetne örökbe, akkor az ez a modell lenne. De nem a szerelemről és a vágyakozásról, inkább a minőségről és a praktikumról áradozott. Utóbbi tényleg jó kompromisszum ebben az autóban, de azért ez nem egy mindennapi Porsche, a szó minden értelmében.

Porsche bels\u0151 k\u00e9p korm\u00e1nnyal

Nagyon sok képernyő a Taycanban. Kedvencem, az utas előtti, hogy az anyós se maradjon le semmiről.

Radu Chindris

Lássuk, mit tud a Porsche 911 Targa 4S Heritage Design Edition 

Az idő gyorsan eltelik egy ilyen erős autó volánja mögött, így mire feleszméltünk, már kedves házigazdáink GPS-be beütött első állomásán találjuk magunkat. Egy kandallóval felfűtött feketeerdei étteremben, ahol a knödel szócska még a desszertek között is kötőszóként szerepel. Isteni ebédünk után azonban valami olyan dolog történt, amiről nehéz lesz nem patetikusan írni.

A visszautat a Porsche 911 Targa 4S Heritage Design Edition vendégeként tehettük meg. Erre az autóra kerestem rá először, amikor megkaptam az e-mailt az utazásról. A Targa. Szerintem ez az egyik legszebb autó, ami valaha készült, és most, két órával a hivatalos program vége előtt, átnyújtanak nekem egy bordó, Porschéra hasonlító kulcsot, hogy én vigyem vissza az autót a gyárba. Oké, ti akartátok.

Bord\u00f3 Porsche z\u00f6ld r\u00e9t el\u0151tt

Gyönyörű és félelmetes.

Hamu és Gyémánt / Tokaji Balázs

Megközelítve a parkolóban szunnyadó 911-est, elönt az izgalom. Kicsit remegek, szerelmes vagyok és borzasztóan vágyakozom. Leginkább arra, hogy végre kihajtsak a parkolóból, ahol mindenki engem néz. Ők is mosolyognak, én is mosolygok, csak az autó nem. Egyfelől mert nem mosolygósra tervezték, másfelől mert tudja, hogy ez most fájni fog neki.

Lassú tempóban haladva a parkolótól már kellő távolságra megállok és átkapcsolom a kormányon található kapcsolót Sport Plus módba. Azonnal felhördül a hathengeres motor a fenekem mögött és pár centivel lejjebb ereszkedik az autó a föld irányába. Bal lábammal benyomom a féket, a jobbal pedig padlóig nyomom a gázt. Az autó fordulatszámmérője felugrik 5000-ig és ott idegesen megáll, miközben a motor türelmesen, de kegyetlen elszántsággal várja, hogy felengedjem a féket. Egy picit még élvezem a vihar előtti zajt, felkészülve, hogy egyetlen mozdulatomra a majd’ 500 lóerős motor a lehető legdurvább módon átadja a hajtásnak minden nyomatékát. És akkor leveszem a lábam a fékről...

Megkértem a mellettem ülő kolléganőt, hogy vegye fel a gyorsulást. „Nem tudtam.” ​

Olyan erővel ránt és nyom bele az ülésbe a Targa, hogy hirtelen kizökken az ember a nagy átélésből. Ösztönösen csak káromkodni és közben hüledezni képes, ahogy az elektronika egy pillanat alatt váltva 100 km/h-ra gyorsítja a teret, ami elnyúlik, elfolyik körülöttünk. A nyitott tető miatt tisztán hallatszik, ahogy a gumik az aszfaltba kapaszkodva mindent megtesznek a tapadásért és ahogy a kipufogóból üvölt a boxermotor hangja és a levegő süvítése. 3,8 mp van a leírásban, de ez csak 3 mp volt. Ott a videó.

Két órával később, megérkezünk a Porsche Múzeum elé. Már egy kicsit megszoktam az autót, hozzászoktam ahhoz, amit fent is írtam, hogy egy Porschéval mindent kétszer olyan gyorsan lehet csinálni, mint egy hétköznapi autóval. Kiszállok és csinálok róla egy utolsó fotót. A fékek kattogva hűlnek, pedig a városban már nem is nyomtam neki. Elsétálok csöndben mellőle, a technikus elveszi a kulcsot és rám mosolyog. Pontosan tudja, mit érzek.

Porsche Targa oldalr\u00f3l

Szereted a Targát.

Radu Chindris

A szerpentinen a kanyarok elhaladnak, a bambán néző tehenek elfelejtenek, a parasztházban pihenő nénik és bácsik pedig megbocsátanak. De én nem felejtek, többé már nem nyugszom meg és soha nem bocsátom meg magamnak, hogy nem mentem világgá ezzel a csodával, amikor éppen senki sem figyelt.


A figyelmetekbe ajánljuk