multiverzum
Fotó: Shutterstock

Rendkívül közel vagyunk ahhoz, hogy bebizonyítsuk a multiverzum létezését

A multiverzum-elmélet lényegében azt jelenti, hogy a mi univerzumunk csak egy a sok elágazó és végtelen univerzum közül. Bár sokunk gondolhatja, hogy ez a teória csupán egy sci-fiben állná meg a helyét, a tudomány napjainkban közelebb jár a bizonyításához, mint eddig valaha.


A multiverzum létezésének gondolata az elmúlt évtizedekben nagy népszerűségre tett szert – és nem csak a Marve-filmek miatt. Tudományos közegekben az 1980-as években kezdtek el részletesebben foglalkozni a teóriával.

Elsősorban annak köszönhetően, hogy ekkor látott napvilágot a kozmikus infláció, vagyis a felfúvódás elmélete, amely a tér exponenciális terjeszkedését fejtette ki.

Ez adott magyarázatot arra is, miért olyan sima és lapos az univerzumunk.

Ez is érdekelhet: Hogyan lett a semmiből ősrobbanás?

multiverzum

Fotó: Shutterstock

Továbbá az elmélet felvetette annak lehetőségét, hogy a sajátunkon kívül több független univerzum is létezhet.

Hogy bizonyítékot találjanak a kutatók ezekre a többszörös univerzumokra, a közelmúltban elkezdték vizsgálni a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, vagyis a CMB-t.

Ez lényegében az ősrobbanásból visszamaradt fényt jelenti, amely nyomravezető jelként szolgálhat az alternatív univerzumok megtalálásában a tudósok szerint.

Ezt is olvasd el! 5 dolog, amiben a Föld megváltozott a születésétől napjainkig

2011-ben csillagászok 4 olyan foltot fedeztek fel az égbolton, amelyek közelében – egy nem is annyira a távoli jövőben – felfedezhetik ezeket az univerzumok között kapukat.

Ha ezek részletesebb vizsgálatában – és új jelek keresésében – még jobban elmerülnek a következő években a kutatók, egyre közelebb és közelebb kerülhetünk a multiverzum-elmélet beigazolódásához vagy épp cáfolatához.

Forrás: NewScientist

A figyelmetekbe ajánljuk