DNS-vizsgálatok döntötték meg a maják gyerekáldozatai mögött húzódó mítoszt

DNS-vizsgálatok döntötték meg a maják gyerekáldozatai mögött húzódó mítoszt

Úgy tűnik, hogy a maja birodalom fénykorában a gyermekáldozatokat nagyon gondosan válogatták ki.


A tanulmány elkészítéséhez 64 gyermek maradványainak DNS-mintáit vizsgálták meg, akiket Chichén Itza ősi városában, a mai Mexikó területén temettek el. Többségük három és hat év közötti kisfiúk voltak, akik közeli rokoni kapcsolatban álltak egymással, két egypetéjű ikerpár is volt közöttük – írja a Science Alert.

Ez is érdekelhet: Az ősi maják évszázadokon át mérgezhették magukat ezzel az anyaggal

Ez a felfedezés így ellentmond annak az általános elképzelésnek, miszerint az áldozatok általában fiatal lányok és nők voltak.

A szertartásokhoz fiúgyermekeket választottak ki, méghozzá párosával. A vizsgálat szerint a gyermekeket mintegy 500 év leforgása alatt áldozták fel, többségüket Chichén Itza fénykorában, Krisztus után 800 és 1000 között.

A fiúgyermekek hasonló kora és étrendje, szoros genetikai rokonságuk, valamint az a tény, hogy több mint 200 évig ugyanazon a helyen temették el őket, arra utal, hogy a feláldozott személyeket konkrét okokból választották ki

– nyilatkozta Oana Del Castillo-Chávez, a Centro INAH Yucatán régésze.

Fontos megjegyezni, hogy most első alkalommal azonosítottak ikreket ősi maja rituális temetkezés maradványainak feltárásán. Az ikreknek viszont feltehetőleg nagy jelentősége lehetett, ugyanis kapcsolatban lehetnek a maja eredetmítoszokat leíró Popol Vuhban olvasható mítosszal a hős ikrekről, akikből a Nap és a Hold formálódott.

Ez a szoros nemzetközi együttműködésben végzett tanulmány a feje tetejére állítja ezt a történetet, és feltárja a rituális áldozatok és az emberi halál és újjászületés szent maja szövegekben leírt ciklusai közötti mély összefüggéseket.

A figyelmetekbe ajánljuk