Már az Oroszország Cseljabinszki területén, a Déli-Urál hegyei között elhelyezkedő kis kiterjedésű Karacsáj-tó neve is beszédes: a „karachay" a helyi török nyelveken „fekete vizet" vagy „fekete patakot" jelent, utalva a víz extrém magas szennyezettségi szintjére.
A Karacsáj-tó azután vált radioaktívvá, miután a hidegháború elején a Szovjetunió hulladéklerakójaként szolgált. A tótól nem messze volt a hatalmas, 90 négyzetkilométeren elterülő Majak nevű nukleáris komplexum. A kolosszális nukleáris létesítményt a szovjetek az 1945 augusztusában kezdték el építeni, hogy az atombombákba szánt plutóniumot állítsanak elő. A komplexum mellé egy egész város is épült Cseljabinszk-40 néven, amelyet a szovjetek annyira titkoltak, hogy egészen 1989-ig nem is szerepelt a térképeken.
De mi vezetett idáig?
Sztálin és tábornokai kétségbeesetten igyekeztek lépést tartani az Egyesült Államokkal, miután ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira. A Szovjetunió emiatt rohamtempóban kezdett el építkezni, és ahogy arra már volt példa a történelemben, nem sok időt fordítottak a biztonságra. Mivel a Majak építését elsiették, és a szovjetek nem túlzottan foglalkoztak azzal, hogyan megfelelően tárolják a hulladékanyagot, 1951-re nem maradt más lehetőségük, mint a Karacsaj-tó tározója, hogy megakadályozzák a radioaktív hulladéknak a Techa folyóba történő kibocsátását.
Ez is érdekelhet: 155 éve született Marie Curie − 5 érdekesség a világhírű tudós életéből
NASA, Jan Rieke
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által megosztott jelentés szerint az 1950-es években becslések szerint 500 millió Curie béta-radioaktív nukleoid került a Karacsaj-tóba, ráadásul nem csak a víz tartalma jelent problémát, hiszen a radioaktív víz beszivárgott a talajvízbe is, és mintegy 4,8 kilométerre vándorolt el a víztározótól.
Nem meglepő módon a gyár munkásai között egyre sűrübben jelentkeztek különböző betegségek, ami hajhullással, gyakori rosszulléttel, lázzal, hányással, általános gyengeséggel és fogyással járt. A szovjetek igyekeztek eltusolni a problémákat, de 1957-ben már nyilvánvaló volt a helyzet súlyossága: egy hiba következtében a hűtővizes tartály 350 Celsius-okra forrósodott fel, felrobbant, és egész területet radioaktív por lepte el.
Szakértők szerint a robbanás következtében a csernobili katasztrófában mért sugárzás fele terült szét a Cseljabinszk-40 körzetében, és nagyjából 270 ezer embert érintett a baleset.
A szovjetek még ezt is eltitkolták a világ elől, de a szennyezés mértéke 1967 nyarán vált tarthatatlanná: a tó kiszáradt, medre poros lett, amit a szél a közeli települések fölé fújt, és több tucat helyi falu szennyeződött a jelentős mennyiségű sugárzás miatt. Érdemes megjegyezni, hogy a '70-es években a vegyi művekben már több mint 17 ezer ember dolgozott.
Az 1990-es években, jóval azután, hogy a Karacsaj-tó már nem működött szemétlerakóként, a Natural Resources Defense Council környezetvédelmi érdekképviseleti csoport 600 röntgen sugárzási szintet mért a tó szélétől mindössze 10 méterre.
Összehasonlításképpen: 100 röntgen sugárterhelés elég ahhoz, hogy sugárbetegséget okozzon, 400 röntgen pedig valószínűleg a legtöbb embert egy hónapon belül megölné. Nem nehéz kiszámolni, hogy ha akkoriban túl sokáig ácsorgott volna valaki a Karacsaj-tó partján, akkora sugárzásnak lett volna kitéve, hogy pár héten belül meghal sugárfertőzésben.
Amikor 1991-ben, a Szovjetunió összeomlásakor a szovjetek beismerték a Majak létezését, a kutatók alaposabban megvizsgálhatták a Karacsaj-tó radioaktív örökségének hatását: a jelentések szerint a rákos megbetegedések gyakorisága 21 százalékkal nőtt a helyi területen élők körében, valamint 25 százalékkal nőtt a születési rendellenességek és 41 százalékkal a leukémia előfordulása.
Olvasd el ezt is! A távolság ereje: ilyen messze kell lennünk egy atombombától, hogy túléljük
Az elmúlt években egy 263 millió dolláros projektnek köszönhetően valamennyire sikerült a szennyeződést lejjebb vinni: a Nuclear Engineering International 2016-ban arról számolt be, hogy a Karacsaj-tavat földdel, kővel és speciális betontömbökkel töltötték fel. A Majak honlapján közzétett nyilatkozat szerint a tó lezárását követő első 10 hónap során végzett megfigyelés azt mutatta, hogy „egyértelműen csökkent a radionuklidok lerakódása a felszínen", míg a földalatti vizek szintje „a normán belül van, és nem mutat aggodalomra okot adó értékeket".
Ettől függetlenül a Karacsáj-tó a mai napig a legszennyezettebb hely a Földön.
