Marie Curie a laboratóriumában
Fotó: Getty Images/Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis

155 éve született Marie Curie − 5 érdekesség a világhírű tudós életéből

A két Nobel-díjjal is kitüntetett Marie Skłodowska Curie-t nemcsak úttörő felfedezéseiért ismerik világszerte, hanem számos nemi korlát bátor áttöréséért is.


Születésének 155-ik évfordulója alkalmából most összegyűjtöttünk 5 fantasztikus tényt a tudósról. Életéről 2019-ben film is készült, Radioaktív címmel, a főszerepekben Rosamund Pike-kal, Sam Riley-vel és Anna-Taylor Joy-jal, melyet ráadásul Budapesten és Esztergomban forgattak.

Ez is érdekelhet: Ismerd meg Laura Bassit, a legelső professzornőt

​1. Curie volt az első ember, aki két Nobel-díjat is kapott

Curie 1903-ban nyerte el első fizikai Nobel-díját, férjével, Pierre-rel és Henri Becquerel fizikussal megosztva. Curie lett az első nő, aki Nobel-díjat kapott, majd később ő lett az első tudós, aki ezt másodszor is kiérdemelte. 1911-ben kapta meg újra a rangos elismerést − ezúttal a kémia területén − a rádium izolálásáért.

​2. Mindezt puccos laboratórium nélkül érte el

Curie és Pierre úttörő kutatásaik és kísérleteik nagy részét egy olyan laboratóriumban végezték, amelyet Wilhelm Ostwald kémikus úgy jellemzett, mint „egy istálló és egy krumplifészer keresztezése”. Amikor először látta a laboratóriumot, azt hitte, hogy az „egy tréfa".

​3. A Nobel-díj családi ügy volt

a Curie h\u00e1zasp\u00e1r l\u00e1nyukkal, Irene-vel a P\u00e1rizs melletti h\u00e1zuk kertj\u00e9ben kb. 1899-ben

Fotó: Getty Images/Hulton Archive

1925-ben Curie lánya, Irène szintén doktori címet szerzett, miután csatlakozott édesanyjához a radioaktivitás tanulmányozása terén. Tíz évvel később férjével, Frédéric Curie-vel közösen szintén megkapták a kémiai Nobel-díjat az új radioaktív elemek szintézisében elért áttörésükért.

Hasonló témában: 12 évesen már Guiness-rekorder a fiatal fizikus

4. Curie volt a Sorbonne Egyetem első női professzora

Férje 1906-os tragikus balesetben bekövetkezett halála után Marie-t Pierre helyére nevezték ki a Sorbonne-ra, így ő lett az egyetem első női professzora. Mindössze három évvel korábban ő volt az első nő Franciaországban, aki doktori címet szerzett.

​5. Curie-t a párizsi Panthéonban temették el

1995-ben Curie és férje földi maradványait a párizsi Panthéonban helyezték örök nyugalomra, amely a kiváló francia gondolkodóknak fenntartott mauzóleum. Ő lett a második nő, aki megkapta ezt a kitüntetést, és az első, aki saját teljesítményével érdemelte ki.

Egyik írásában Curie ezt a mindannyiunk számára példaértékű gondolatot hagyta hátra:

Az életben semmitől sem kell félni, csak megérteni. Itt az ideje, hogy többet értsünk, hogy kevesebbet féljünk.

Forrás: Science Focus


A figyelmetekbe ajánljuk