A legvalószínűtlenebb régészeti lelőhelyen is egy olyan szennyező anyag mérgező szintjét fedezték fel, amelyet általában a modern ipar hulladékával hoznak összefüggésbe.
Jóval azelőtt, hogy a távoli országokból érkező hódítók a háború és a betegségek pusztulását hozták volna magukkal, a maja kultúrák higannyal porozták be a városi központjaik talaját.
Az elem szintje egyes területeken olyan magas, hogy a kutatóknak azt tanácsolják, hogy egészségük megóvása érdekében tegyék meg szükséges óvintézkedéseket.
A környezet higanyszennyezése általában a korabeli városi területeken és ipari tájakon fordul elő
– mondja Duncan Cook, az Ausztrál Katolikus Egyetem geoarcheológusa, a maják környezeti örökségét vizsgáló áttekintés vezető szerzője.
Cook egy amerikai és brit kutatócsoporttal együtt áttekintette a 10 maja ásatási helyszínről és környékükről gyűjtött adatsorokat, amelyek a higanyszint környezeti méréseit tartalmazzák.
Az egész régióból származó mérési eredmények összehasonlítása során a helyszínek közül hét olyan területről számoltak be, amely olyan szintű higanykoncentrációval szennyezett, ami meghaladja a mérgező szintek modern referenciaértékeit vagy megegyezik azokkal:
Az ősi maja városokban a talajba és az üledékbe mélyen eltemetett higany felfedezése nehezen magyarázható, amíg nem kezdjük el figyelembe venni a régió régészetét, amely arról árulkodik, hogy a maják évszázadokon át használták a higanyt.
Tiszta formájában a higany egy csillogó szürke fém, amely viszonylag alacsony hőmérsékleten megolvad, és sűrű folyadékká válik, amelyet egykor kígyóezüstként emlegettek.
A történelem során a higanyt tartalmazó vegyületeket mégis sokféleképpen használták az iparban és a kultúrában. A legismertebbek közé tartozik a higanynitrát – a kalapok nemezének merevítésére használt anyag –, amely állítólag megmérgezte a vele dolgozó 19. századi kézművesek idegrendszerét.
A higany talán legszélesebb körben használt formája a higanyszulfid kristály, a cinóber néven is ismert ásvány.
A forró források és vulkanikus tevékenységgel jellemezhető régiók közelében gyakran megtalálható higanypigmentet ősidők óta világszerte bíborvörös színezőanyagként használták művészeti alkotások elkészítéséhez.
A vér megszállottjai, a maják számára a cinóber több volt, mint egy szép vörös árnyalat.
A maják számára a tárgyak tartalmazhattak ch'ulel, azaz lélekerőt, amely a vérben lakozott. Ezért a cinóber ragyogó vörös pigmentje felbecsülhetetlen értékű és szent anyag volt, de tudtukon kívül halálos is volt, és öröksége megmaradt az ősi maja lelőhelyek körüli talajban és üledékekben
– mondja Nicholas Dunning, a Cincinnati Egyetem geoarcheológusa.
Érdekes módon a mészkőalapok – amelyekre az ősi maja infrastruktúra épült –nem mutatnak olyan geológiai alapot, amely alkalmas lenne a cinóbertermelésre. Ahhoz, hogy jó forrást találjunk az ásványból, a maja világ peremére kell utaznunk.
A régészeti vizsgálatok szerint Közép-Amerikában már az i. e. második és első évezred között, az olmék kultúra virágzásának idején is bányásztak cinóbert.
Amikor a maják az i. e. harmadik század körül már az egész országban emlékműveket emeltek isteneik tiszteletére, a cinóber már általánosan használat volt, főként porított formában, hogy díszítő darabokat színezzenek, vagy akár temetkezésekben is felhasználják.
Ritkán magát a megtisztított fémet is találtak, amelyeket általában rituális rejtekhelyekkel vagy elit temetésekkel hoztak összefüggésbe. Az, hogy a maják hogyan jutottak hozzá az elemnek ehhez a tisztított formájához – akár kereskedelem, akár saját kémiai módszereik révén – még mindig rejtély.
Az sem teljesen világos, hogy a higanyszulfidnak ez a bőséges adagolása milyen mértékben befolyásolta a maják egészségét, bár egyre több tanulmány utal arra, hogy a mérgező fém legalábbis mélyen bejutott a csontjaikba.
Tikal maja városának egyik utolsó uralkodója, a Sötét Nap nevű király feltűnően elhízott volt, ami egy, a higanymérgezés általánosan okozott anyagcsere-betegségre utaló lehetséges nyom.
A múltbeli egészségügyi aggályoktól eltekintve a kutatók hangsúlyozzák, hogy a mai régészeknek óvintézkedéseket kell tenniük, hogy megvédjék magukat a mérgező fémtől, miközben a maja kultúra többrétegű történelmében kutakodnak.
Forrás: Science Alert
