Kínai űrszonda
Fotó: Shutterstock

Hét kilövésből eddig négy hiúsult meg

Negyedik próbálkozásra is lezuhant a kínai űrvállalat rakétája

A Hold kutatásának tekintetében az utóbbi időben remekül teljesít Kína, de úgy tűnik, hogy az országban működő, magánkézben lévő űrkutatási cég, az iSpace már kevésbé sikeres, hiszen egy rakétája ismét lezuhant. A cég eddig összesen hét alkalommal próbált Föld körüli pályára állítani általuk gyártott eszközt és ez volt a negyedik sikertelen kísérlet: tehát a kilövések több mint fele kudarccal végződött.

Az iSpace névre keresztelt cégnek először 2019-ben sikerült Föld körüli pályára állítani egy hordozórakétát, amit akkoriban óriási sikerként könyveltek el és sokan úgy is hitték, hogy a magáncég tevékenysége forradalmasíthatja majd az űrkutatást. Nos, az eltelt 5 évben ennek épp az ellenkezője történt.

Ez is érdekelhet! Záptojás szagú bolygót fedeztek fel a kutatók

A Space számolt be róla, hogy az iSpace nemrégiben szerette volna útjára indítani a hetedik, Hyperbola-1 névre hallgató rakétát, de a kilövés sikertelen volt.

A rakéta a kilövés utáni első, második és harmadik szakaszában teljesen normálisan viselkedett, a negyedik résznél történt valami, ami miatt sikertelen volt a kilövés. A konkrét okokat az adatok elemzése és a részletes vizsgálat után közzétesszük

– idézi a cég közleményét a Space.

A portál emlékeztet, hogy a 2019-es debütálás után az iSpace Hyperbola-1 kilövései 2021 februárjában és augusztusában, valamint 2022 májusában is meghiúsultak.

A hírek szerint a cég a háttérben már teszteli a saját gyártmányú rakétájuk újabb verzióját, a Hyperbola-2Y-t. Ennek az eszköznek a prototípusával tavaly már két sikeres tesztugrást is végrehajtottak.


A figyelmetekbe ajánljuk