asztronauta a Holdon
Fotó: Shutterstock

A tudósok szerint minél hamarabb meg kell oldanunk a holdi időszámítás problémáját

Világegyetemünk egyik legnagyobb furcsasága az időméréssel kapcsolatos: a másodpercek, számunkra ugyan észrevehetetlenül, de egy kicsit gyorsabban telnek egy hegy tetején, mint egy völgyben. A Földön ez az apró különbség nem okoz problémákat, de a Hold kolonizálását már megnehezítheti. Éppen ezért kéne minél hamarabb saját holdi időszámítást bevezetnünk a tudósok szerint.


A megújult űrverseny keretein belül nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok és Kína is állandó településeket kíván létrehozni a Holdon, ez az igény pedig ismét rávilágított az időmeghatározással kapcsolatos nehézségekre.

A Hold felszínén egy földi nap nagyjából 56 mikromásodperccel lenne rövidebb, mint a mi bolygónkon – ez az aprónak tűnő szám pedig hatalmas navigációs eltérésekhez vezethet.

A Holdnak a hozzánk viszonyított mozgása miatt az órák ugyanis lassabban járnának ott, mint a Földön, de az alacsonyabb gravitáció miatt mégis gyorsabban ketyegnek – ez a két, egymással versengő hatás adja ki a napi 56 mikromásodpercet.

kr\u00e1ter a Holdon (illusztr\u00e1ci\u00f3)

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A tudósok éppen ezért nem csupán egy új időzónát akarnak létrehozni a Holdon, sokkal inkább egy teljesen új „időskáláról” beszélnek. Ez a CNN szerint egy olyan speciális mérési rendszer lenne, ami figyelembe veszi, hogy a Holdon gyorsabban telnek a másodpercek.

A Fehér Ház nemrégiben arra utasította a NASA-t, hogy az új időskála terveit december 31-ig dolgozza ki, 2026 végéig pedig léptesse életbe a gyakorlatban is.

Az új keretrendszer létfontosságú lesz majd a Holdon tevékenykedő asztronauták számára, hiszen a navigációhoz elengedhetetlen, hogy a földi helyett a helyi időt használják.

A figyelmetekbe ajánljuk