a Hold sötét fele
Fotó: Shutterstock

Kína rádióteleszkópot telepítene a Hold sötét oldalára

Az elmúlt néhány évben már napvilágot láttak olyan elképzelések, amelyek szerint rádióhullámok felfogására alkalmas központot létesítenének a Hold rejtélyes, sötét oldalán. Most úgy tűnik, egy kínai projekt keretében meg is valósulhat az elképzelés.


A Föld légköre blokkolja az ultrahosszú-hullámú rádiójeleket. A Hold túlsó oldala azonban – amely védett a Föld interferenciájától – remek észlelőhely lehet ezeknek a halvány kozmikus jeleknek az észlelésére.

Ennek kapcsán Kína be is mutatta terveit, amely szerint egy 30 km széles, 0,1 négyzetkilométeres gyűjtőterületű holdi rádióteleszkóp-csoportot javasolnak. A South China Morning Post (SCMP) beszámolója szerint ez a tervezett technológia 7200 pillangó alakú antennával rendelkezik majd megvalósulása esetén. A tömböt úgy tervezik meg, hogy olyan ultrahosszú-hullámú kozmikus jelek rögzítésére is képes legyen, amelyek létfontosságúak a korai világegyetem tanulmányozásához.

Ezt is olvasd el! Kína 2035-re holdbázist építene – már a helyszín is megvan hozzá

A kutatók ezek segítségével a világegyetem gyermekkorába tekinthetnének be; még azelőttre, hogy az első csillagok létrejöttek volna.

A jelentések szerint Kína egy évtizeden belül tervezi létrehozni a projektet.

a Hold felsz\u00edne

Fotó: Shutterstock

A tömb megépítése rendkívül összetett mérnöki projekt lesz, amely tudományos műszereket, átjátszó műholdakat, robotokat, holdfelszíni logisztikát és kommunikációs hálózatokat is magában foglal

– írták legutóbbi jelentésében a Kínai Űrtechnológiai Akadémia és a Sanghaji Csillagászati Obszervatórium kutatói.

Ez is érdekelhet! Holdi talajminták segítségével tettek forradalmi felfedezést a kínai kutatók

A sík terep megtalálása nagy kihívás lesz

Ugyan nem hozták nyilvánosságra a tervezett holdi rádióteleszkóp-tömb konkrét helyét, az viszont biztos, hogy egy ilyen hatalmas rendszer kiépítése a Hold zord felszínén nem lesz könnyű feladat, mivel már az is kihívást jelent, hogy egy megfelelő méretű sík területet találjanak a szerkezet számára. Ezen akadályok leküzdése érdekében a projektet várhatóan három szakaszban valósítják majd meg.

Első lépcsőfokként – a pilóta nélküli Chang'e-küldetések keretében – tizenhat tesztantennát telepítenének a Hold felszínére robotok segítségével.

Ebben a fázisban – 1-3 év alatt – feltérképeznék, hol milyen hullámok foghatók be, írja az Interesting Engineering.

A figyelmetekbe ajánljuk