hold

Zsugorodik a Hold, ez pedig földcsuszamlásokhoz vezethet

A Hold egykor forróbb volt, ám idővel elkezdett lehűlni, ez pedig jelentős következményekkel jár: az égitest zsugorodásával, ami további rengésekhez és földcsuszamlásokhoz vezet.


Az új kutatás azt vizsgálta, hogy a feljegyzett holdrengések milyen hatással lehetnek a Hold felszínére, különösen annak déli pólusára. Ez a terület nagy érdeklődésre tarthat számot a jövőbeli emberi és robotizált felfedezések szempontjából. A munka során megállapították, hogy a térségben egyes felszíni lejtők különösen érzékenyek arra, hogy a rengés hatására szétszakadjanak – számolt be az IFLScience.

Ez is érdekelhet: Zenél a Hold? Furcsa hangokat rögzítettek az Apollo 10 űrhajósai

Illetve kiderült, hogy a laza, üledékes talaj lehetővé teszi a rázkódások és a földcsuszamlások kialakulását.

A holdrengések egyébként nem túl mélyek, körülbelül 50-220 kilométeres mélységből származnak, ami szinte semmi azokhoz a földmozgásokhoz képest, amiket a Földön tapasztalunk. Bár gyengébbek, mint a földi társaik, ezek a holdrengések akár órákig tarthatnak, ezért nem szabad alábecsülni a jelenséget.

Olvasd el ezt is! 1110-ben eltűnt a Hold az égről, most derült ki, hogy miért

A kutatók tehát továbbra is azon dolgoznak, hogy megfejtsék a Hold azon területeit, amelyek jelentős szeizmikus kockázatot jelenthetnek.

Ahogy közeledünk az Artemis-küldetés indítási dátumához, fontos, hogy asztronautáink, felszereléseink és infrastruktúránk a lehető legnagyobb biztonságban legyenek. Ez a munka segít felkészülni arra, hogy mi vár ránk a Holdon

– nyilatkozta Nicholas Schmerr, a tanulmány szerzője.

https://www.youtube.com/watch?v=3S78aO03p_Q

A figyelmetekbe ajánljuk