A nappalok hosszát is megváltoztatta a világ egyik legnagyobb gátja

A Jangce áradásai évszázadokon át komoly veszélyt jelentettek Kína középső és keleti részén, ahol a folyó mentén sűrűn lakott városok és kiterjedt mezőgazdasági területek feküdtek. A pusztító árvizek miatt a folyó szabályozásának gondolata már a 20. század elején felmerült. Szun Jat-szen, a modern Kína egyik meghatározó politikusa 1919-ben vetette fel egy nagyszabású vízerőmű megépítését, amely az árvizek mérséklését, az energiatermelést és a hajózás fejlesztését is szolgálhatta. A terv megvalósítására azonban még évtizedeket kellett várni, a munkálatok ugyanis csak 1994-ben kezdődtek el, az utolsó fő turbinát pedig 2012-ben helyezték üzembe.

A megépítéséhez körülbelül 27 millió köbméter betont és 463 ezer tonna acélt használtak fel (összehasonlításképp: ennyi acél nagyjából 63 Eiffel-toronyra is elegendő lenne). Az építkezés egyik legnagyobb műszaki kihívását maga a beton jelentette, mert az anyag kötés közben hőt termel, a kialakuló hőmérséklet-különbség pedig nagyobb repedéseket okozhatott volna, ami gyengíthette volna a szerkezetet. Ennek elkerülésére a szerkezetbe csőrendszert építettek, amelyben vizet keringetve folyamatosan hűtötték a kötőanyagot.

A létesítményben 32, egyenként 700 megawattos fő turbina és két kisebb, 50 megawattos egység működik. A teljes beépített kapacitás 22 500 megawatt, ami több mint húsz átlagos atomerőművi blokk teljesítményének felel meg. Csak 2020-ban 111,8 milliárd kilowattóra villamos energiát termelt, amivel akkor világrekordot állított fel az éves vízerőművi termelésben.

A Jangce Kína egyik legfontosabb hajózási útvonala, ezért a gát tervezésekor arra is megoldást kellett találni, hogyan maradhat zavartalan a hajóforgalom. Az akár 3000 tonnás hajókat egy hatalmas hajólift emeli át mintegy 113 méteres szintkülönbségen, nagyjából 40 perc alatt. A nagyobb vízi járművek egy ötlépcsős zsiliprendszeren keresztül jutnak tovább, az átkelés pedig körülbelül négy órát vesz igénybe.

Méretei miatt már önmagában is rendkívüli mérnöki teljesítménynek számít, de a gát hatása még ennél is tovább ér. A mögötte felhalmozott óriási víztömeg ugyanis parányi mértékben még a Föld forgását, így a nappalok hosszát is befolyásolja. A gát mögött kialakított víztározó mintegy 600 kilométer hosszan húzódik, és körülbelül 40 milliárd tonna vizet képes befogadni. A gát ezt az óriási víztömeget akár 175 méteres tengerszint feletti magasságban is visszatarthatja, így megváltozik a víz eloszlása a Föld felszínén. Ez az apró változás már elegendő ahhoz, hogy minimális mértékben a bolygó forgására is hatással legyen.

A víztározó nagyobb áradások idején jelentős mennyiségű vizet képes visszafogni, így mérsékli a folyón továbbhaladó árhullám erejét. A 2020-as súlyos árvizek idején például így csökkentették az alsóbb folyószakaszokra jutó vízhozam csúcspontját. Ez mérsékelte a terhelést az alsóbb folyószakaszokon fekvő, sűrűn lakott térségekben, köztük Vuhan, Nanking és Sanghaj környékén. Kína egyébként azóta további óriási vízerőműveket épített a Jangce vízrendszerében. Ilyen például a 16 ezer megawatt teljesítményű Pajhotan vízerőmű is, amely a világ második legnagyobbja.

Sokan nem tudják, de a monumentális beruházásnak súlyos társadalmi és környezeti következményei is voltak. A tározó feltöltésekor 13 város, 140 kisebb település és több mint 1300 falu került víz alá. Közel 1,3 millió embert telepítettek ki a térségből, ami a történelem egyik legnagyobb békeidőben végrehajtott áttelepítési akciója volt. A tározó feltöltésével ráadásul számos régészeti és kulturális emlékhely is víz alá került. A következmények azonban a környezetet is érintették: a part mentén földcsuszamlásokat figyeltek meg, a szakemberek pedig azóta is vizsgálják, milyen szeizmikus hatásokkal járhat az itt felhalmozott hatalmas víztömeg. A világ egyik legnagyobb mérnöki beruházása így máig komoly kompromisszumokkal jár az energiatermelés, az árvízvédelem és a környezet között.