sétáló nő
Shutterstock

A legegyszerűbb mozgásformával is évekkel megfiatalodhatunk

A tudósok kapcsolatot találtak a lendületes gyaloglás és a biológiai életkor között.

Mindezt a leukociták telomerhossza (LTL) alapján mutatták ki – ez az egyik olyan biomarker, amely a kutatók szerint alkalmas az emberi test öregedésének mértékére.

Ez a „biológiai életkor" lényegében azt jelenti, hogy mennyire kopnak el a szervezet sejtjei. A mérőszám alapján egy egész életen át tartó, a normális séta tempóját meghaladó gyaloglás azt jelentheti, hogy akár 16 évvel is fiatalabbak lehetünk idősebb korunkra – legalábbis sejtszinten.

A legjobb, hogy a gyalogláshoz nem kell külön edzeni és speciális felszerelésre sincs szükség. Ezért is lehetne a kutatók szerint gyakrabban alkalmazni a különböző kezelések során az egészség javításának érdekében.

A Communications Biology folyóiratban közzétett tanulmányban a kutatók a UK Biobank adatbázisát használták, ahonnan 405 981 középkorú ember adatait vették elő. Az elvégzett genetikai elemzés azt sugallta, hogy a gyors gyaloglás és az LTL között ok-okozati összefüggés van, függetlenül minden más fizikai aktivitástól.

A séták intenzitását az önbevallás mellet fitneszkövető hordozható eszközökkel mérték. Mint kiderült, a sétánál a tempó a kulcs: úgy tűnik, hogy a lazább séta már nem jár ugyanezzel a hatással – ettől függetlenül mindenfajta mozgás jót tesz.

Az emberi szervezetben a telomerek zárják le a kromoszómákat, amelyek a nem kódoló DNS ismétlődő szekvenciáit tartalmazzák, ezek megvédik a kromoszómákat a károsodástól – hasonlóan a cipőfűzők végén lévő kupakokhoz, amelyek megakadályozzák a cipőfűző kibomlását.

Ezek a biomarkerek az öregedés során természetes módon zsugorodnak, de a kutatások kimutatták, hogy az alváshiány, a kemény munka és a szülés okozta stressz és megterhelés miatt is gyorsabban rövidülhetnek.

Az élénk gyaloglást korábban akár 20 évvel is összefüggésbe hozták a várható élettartam növekedésével. Ez a hosszabb élettartam már napi 10 perc sétából is adódhat. A most bemutatott tanulmánnyal viszont már ok-okozati összefüggés is van a konkrét fizikai aktivitás és a telomerek hossza között.


A figyelmetekbe ajánljuk