Egy egér.

Tudósok képesek voltak megfiatalítani a kísérleti egereket

Egy kutatás során a tudósoknak génkezeléssel sikerült megállítaniuk a kísérleti egerek öregedését.


Bár a most elvégzett kezelés valószínűleg még messze van attól, hogy az emberek számára is alkalmazható legyen, az új tanulmány – amely a sejtek hosszú távú „részleges átprogramozását" vizsgálta az egereken –azonban igen érdekes eredményeket hozott.

Egy kutatócsoport megállapította, hogy a kísérletük okán az egerek veséjének és bőrének szövetei „megfiatalodtak", ami azt jelenti, hogy a gyulladást, sejthalált és stresszreakciót okozó gének jelenléte csökkent a kezelt állatokban. A bőr képes volt jobban burjánzani és kevésbé hegesedni – ez éppen az ellenkezője annak, ami általában idősebb korban történik.

Ráadásul úgy tűnt, hogy az állatok epigenetikai óráját – a DNS-metilációs szintek öregedésnek tulajdonított mintázatának mérése – visszatekerték.

Az életkorral összefüggő betegségek kezelésén túl ez a megközelítés egy új eszközt adhat az orvosbiológus-közösség kezébe a szövetek és a szervezet egészségének helyreállítására azáltal, hogy javítja a sejtek működését és ellenálló képességét különböző betegséghelyzetekben, például neurodegeneratív betegségekben

– mondta az egyik kutató, Izpisua Belmonte.

Ezt a kísérletet egyelőre csak egereken végezték el, de a kezelés hosszú távon biztonságosnak és hatékonynak tűnik, és egy napon az embereknek is segíthet az öregedés elleni harcban.

Az új kutatásban az úgynevezett Yamanaka-faktorokat három különböző módon alkalmazták.

Az első kísérlet rövid volt: egy csoportot egy hónapig kezeltek a faktorokkal, amikor 25 hónaposok voltak (ami az embereknél körülbelül 80 éves kornak felel meg).

A második és harmadik csoportban hosszabb távú kezelést alkalmaztak. Az egyik csoport 15 és 22 hónapos kor között (ami embereknél 50-70 éves kornak felel meg), a másik csoport pedig 12 és 22 hónapos kor között (emberekben 35-70 éves kor) kapott rendszeres adagokat.

A mindössze egy hónapig kezelt egereknél nem tapasztaltak semmi érdekeset, de a két, hosszabb ideig kezelt csoportban a fiatalodás jelei mutatkoztak, anélkül, hogy a rák vagy más egészségügyi problémák kockázata megnövekedett volna.

Összességében ez a tanulmány provokatív utalásokat szolgáltat arra vonatkozóa, hogy a hosszú távú részleges átprogramozás ígéretes beavatkozás, amely helyreállíthatja és megfiatalíthatja egyes szövetek funkcióit

– magyarázzák a kutatáshoz fűzött kísérő kommentárban Arianna Markel és George Q. Daley, a bostoni gyermekkórház kutatói, akik nem vettek részt a vizsgálatban.

Bár a módszer valószínűleg még sok évre van attól, hogy emberi fiatalság forrását nyújtsa, mégis izgalmas fejlemény az öregedést kutató tudományágazat életében.

Forrás: Science Alert

A figyelmetekbe ajánljuk