Egy Spacex-űrhajó a kilövéskor

Emberi izomsejteket juttatott az űrbe a SpaceX – így vizsgálnák az öregedést

A SpaceX – december 21-én – sikeresen végrehajtotta idei harmincegyedik, és egyben utolsó kilövését. Elon Musk űrkutatási vállalatának Dragon nevet viselő űrhajójára emberi izomsejtek is felkerültek, melyeknek segítségével tudósok az emberi öregedést szeretnék jobban megérteni – egészen pontosan azt, hogy miért és hogyan jár el felettünk az idő.



A mikrogravitáció emberekre gyakorolt hatása már évtizedek óta foglalkoztatja az tudósokat, melynek egyik oka az a közismert tény, miszerint az űrhajósok izmai legyengülnek az űrben, melynek következtében testüknek nincs szüksége extra szövetekre.

A Liverpooli Egyetem kutatói pontosan ezért döntöttük úgy, hogy vizsgálni kezdik a jelenség hátterét. Terveik szerint összehasonlítanák, mi történik az izomszövetekkel az űrben, valamint a Földön, ebből pedig következtetéseket tudnak majd levonni az emberi test öregedésével kapcsolatban, továbbá válaszokat kaphatnak, hogyan győzhető le akár csak rövidebb időre is az öregedés

írja a Haszon magazin.

Az egyetem által kiadott közlemény szerint a laboratóriumban előállított izomsejteket egy sor kísérletnek vetik majd alá, melynek helyszíne a Nemzetközi Űrállomás, vagyis az ISS lesz. A brit űrügynökség hivatalos jelentéséből az is kiderül, hogy a rizsszem méretű sejteket egy 3D-nyomtatott tároló segítségével juttatták fel a Dragon fedélzetére.

Az ISS-hez való dokkolást követően a sejteken elektromos impulzusokkal összehúzódásokat idéznek elő, ezt követően pedig az űrben tartózkodó, valamint a Földön dolgozó kutatók egyaránt vizsgálni kezdik, pontosan mi történik a stimulálás során.

Az űrbe juttatott izomsejtek várhatóan 2022 legelején kerülnek majd vissza a Földre, ahol újabb kísérletekkel vizsgálják majd tovább őket.

Az öregedés a 21. század egyik legnagyobb rejtélye, a tanulmányból kinyert adatokból rengeteget megtudhatunk arról, hogyan reagálnak az izmok a mikrogravitációra és az öregedésre.

-mondta Malcolm Jackson, az egyetem professzora.

A brit űrügynökség tájékoztatása szerint 1,2 millió fonttal, vagyis közel 524 millió forintottal járult hozzá az egyetem kutatásához.

A figyelmetekbe ajánljuk