Egy egér.

A tudósok egy olyan vakcinán dolgoznak, amely megállítja az öregedésért felelős úgynevezett „zombi sejteket". Az egereken végzett korai vizsgálatok azt mutatják, hogy működőképes lehet az ötlet.


A Nature Aging című folyóiratban megjelent, a tokiói Juntendo Egyetemről származó tanulmány az öregedéssel összefüggő sejteket vizsgálta – amelyeket a kutatók „zombi sejtekként" emlegetnek –, abban a reményben, hogy olyan mechanizmusokat találnak, amelyek lassítják felhalmozódásukat.

Ezek a különös sejtek olyan szövetekben találhatók, amelyek már nem szaporodnak tovább, de nem hajlandók meghalni, ezért kapták a „zombi" becenevet. Baljós hajlamuk van arra, hogy olyan vegyi anyagokat szabadítsanak fel, amelyek gyulladást okoznak a környező sejtekben, hasonlóan ahhoz, ahogyan a zombik sem tehetnek mást, mint hogy megfertőzik az embereket, akikkel kapcsolatba kerülnek.

A Juntendo tanulmánya korábbi kutatásokra épült, amelyek szerint az öregedő sejtek kiiktatása késleltetni látszik az öregedéssel járó betegségeket, először azáltal, hogy azonosították az ezekre a zombi sejtekre jellemző fehérjét, majd létrehoztak egy peptid vakcinát, amely immunválaszt vált ki ellene.

A tanulmányban a japán kutatók a kísérleti vakcinát olyan egereknek adták be, amelyeknek az artériái az öregedés során az emberekéhez hasonló módon megvastagodtak. Azt találták, hogy a vakcina nemcsak, hogy javított ezen az „artériás merevedésen", hanem „meghosszabbította a korán öregedő egerek élettartamát".

A Japan Timesnak nyilatkozva a tanulmány szerzője, Toru Minamino elmondta, hogy a jövőben valami ehhez a kísérleti vakcinához hasonlót lehetne használni „az artériás merevedés, a cukorbetegség és más, az öregedéssel kapcsolatos betegségek kezelésére".

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk