séta
Arek Adeoye / Unsplash

Már napi 20 perc séta is megdöbbentő hatással lehet az egészségünkre

Újabb tanulmányok támasztják alá azt az elképzelést, hogy nem kell kirívóan sok időt testmozgással tölteni ahhoz, hogy mérsékeljük a betegségek, és a kórházba kerülés kockázatát.

Az már köztudott, hogy a rendszeres testmozgás összefügg a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek alacsonyabb kockázatával, azonban egészen a mostanáig nem volt teljesen világos, hogy a testmozgás hogyan befolyásolja a gyakori, kevésbé súlyos egészségügyi állapotok kockázatát.

Ez is érdekelhet: Úszás vagy futás? Melyik tesz jobbat az egészségünknek?

A JAMA Network Open című szaklapban februárban megjelent tanulmány szerint már napi 20 perc testmozgás is csökkenti az embereknél a legkülönbözőbb egészségügyi problémák – például a cukorbetegség, tüdőgyulladás, vérszegénység és az epehólyagbetegség – kialakulásának kockázatát. Ráadásul a rövid idejű testmozgás azt is megakadályozza, hogy a betegségek miatt kórházba kerüljön valaki.

edz\u00e9s

Shutterstock

Egy másik, szintén friss tanulmány szinte megegyező eredményre jutott: napi 11 perc testmozgás, vagyis heti 75 perc elegendő a szívbetegségek, a stroke és a különböző rákos megbetegedések megelőzéséhez – állítja a kutatás, ami 196 lektorált tanulmányt vett figyelembe.

Itt a kutatók végül arra a következtetésre jutottak , hogy heti 75 perc mérsékelt testmozgás – ami lehet egy élénk séta, túrázás, kerékpározás vagy tánc – 23%-kal csökkentheti a korai halálozás kockázatát.

​A kutatások eredményei nem feltétlenül meglepetések, inkább tovább gyarapítja azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint a fizikai aktivitás jobb egészségügyi állapottal jár, és segít a legkülönbözőbb megbetegedések kivédekezésében is.

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk