In Green/Shutterstock
június 09., 2026  ●  Tudomány

A forró ital is segíthet kánikulában, de csak egy feltétellel

Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, hogy kánikulában forró italt igyunk, pedig a test hőleadása miatt különösen előnyös lehet, ám a hatás nem minden helyzetben működik. A legfontosabb az, hogy a keletkező izzadság el tud-e párologni a bőrünkről.

Míg télen és ősszel szívesen fogyasztunk teát vagy kakaót, addig a nyári melegben ösztönösen a jeges italok után nyúlunk, abban a reményben, hogy lehűtenek minket. Valójában a forró italokat sem érdemes mellőzni a kánikulában, hiszen bizonyos körülmények között segíthetnek gyorsabban lehűteni a testet. Ahogy a McGill Egyetem cikke is írja, ez elsőre furcsának hangzik, de a verejtékezés működése logikus magyarázatot szolgáltat rá.

Dr. Ollie Jay, az Ottawai Egyetem kutatója laboratóriumi körülmények között vizsgálta a jelenséget. A kutatócsoport kerékpárosokra bőrhőmérséklet-érzékelőket helyezett, és egy speciális eszközzel az oxigén- és szén-dioxid-szintjüket is mérte. A labor hőmérsékletét és páratartalmát állandóan tartották, miközben a résztvevők hideg vagy épp meleg italokat fogyasztottak tekerés közben.

Az adatok alapján azok, akik nagyjából 50 Celsius-fokos vizet ittak, kevesebb hőt tároltak a testükben, mint a többiek. A magyarázat a fokozott verejtékezésben rejlik. Ha meleg italt iszunk, a testünk több izzadságot termel, és ennek elpárolgása hőt von el a bőrfelszínről.  Ez a folyamat segíthet abban, hogy a szervezet hosszabb távon hatékonyabban hűtse magát. Mindennek a mostani nyári meleg beköszöntével különösen fontos szerepe lehet, főleg akkor, ha nincs klímánk, vagy nem akarjuk kizárólag azt használni.

Illusztráció
Fotó: cagdasedinsel/Shutterstock

Van azonban egy fontos feltétel. A forró ital csak akkor segíthet, ha az így termelődő többletizzadság valóban el tud párologni. Ha az izzadásból származó nedvesség teljes egészében el tud párologni, akkor a párolgás hűtőhatása bőven ellensúlyozza az italból származó többlethőt. A párolgás során energia távozik a bőrfelszínről, ez pedig hűti a testet – írja a Smithsonian Magazine. Száraz melegben, amellyel a legtöbbször találkozunk, ez működhet, ezért egy csésze forró tea hosszabb távon jobban hűtheti a szervezetet, mint egy pohár jeges tea.

Párás környezetben már más a helyzet. Szaunában, esőerdőben vagy vízben a verejték eleve nehezebben párolog el, így a fokozott izzadás nem jár ugyanazzal a hűtő hatással. Ilyenkor a forró ital plusz hőt juttat a szervezetbe, miközben az izzadás nem tudja ellensúlyozni ezt, ezért párás környezetben jobb hideg italt választani.

Korábban már írtunk arról, hogy bizonyos ételeket és italokat érdemes mértékkel fogyasztani nyáron: bár az alkohol a nyári esték fénypontja lehet, hamar dehidratáltságot tapasztalhatunk, ha túl sokat iszunk belőle. Ugyanez igaz a cukros üdítőkre, amelyektől szintén sokan a lehűlést várják. A koffeinnel is érdemes óvatosan bánni, hiszen vízhajtó hatású és vizet von el a szervezettől.

A módszer tehát nem univerzális nyári csodaszer, de száraz hőségben érdemes lehet számolni vele. A hideg ital azonnali frissességet adhat, a forró ital viszont a test saját hőleadó rendszerét mozgósítja, és éppen emiatt lehet hatékonyabb, mint gondolnánk.

Nyitókép: Illusztráció / In Green/Shutterstock
Itt állíthatod be, hogy a Hamu és Gyémánt az elsők között legyen a Google keresőben

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!