kai havertz
Ez volt az az átigazolási időszak, amiben a Napoli vette az egyik legdrágább játékost.


Lezárult a meghosszabbított nyári átigazolási időszak, ami sokkal csendesebb lett a koronavírus-járványnak köszönhető bevételkiesések miatt. A csapatok próbálták többnyire kölcsönökkel és vételi jogokkal elintézni a nagyobb igazolásokat, meg egyéb kreatív konstrukciókkal. Mindössze a Chelsea szórta a pénzt, miután eltiltását követően újra költhetett. A csapat ennek megfelelően több szezonnak megfelelő pénzt fordított igazolásokra. A 10 legdrágább igazolás közül például 3-at is a londoni csapat tudhat magáénak. Ugyanakkor a Manchester Citynél a spórlás is azt jelentette, hogy az átigazolási szezon 4. és 10. legdrágább játékosát igazolták.

A Juventus ugyan második lett ebben a felsorolásban, míg a Barcelona ötödik. Ezt ugyanakkor árnyalja, hogy csak a játékosok meghatározott értéke miatt. Gyakorlatilag a Juve elcserélte Arthurt Pjanicsért és 12 millióért cserébe a Barcával. De ami a legmeglepőbb, hogy dobogós helyen végzett a Bajnokok ligájában idén nem is induló Napoli a nyár legdrágább csatárigazolásával. Nézzük a 10 legdrágább nyári transzfert:

1. Kai Havertz: a Bayer Leverkusentől a Chelsea-hez 80 millióért

2. Arthur: a Barcelonától a Juventushoz 72 millióért

3. Victor Osimhen: a Lille-től a Napolihoz 70 millióért

4. Ruben Dias: a Benficától a Manchester City-hez 68 millióért

5. Miralem Pjanic: a Juventustól a Barcelonához 60 millióért

6. Timo Werner: az RB Leipzigtől a Chelsea-hez 53 millióért

7. Ben Chillwell: a Leicester City-től a Chelsea-hez 50,2 millióért

8. Mauro icardi: a PSG véglegesítette az Intertől kölcsönben levő játékost 50 millióért

9. Thomas Partey: az Atletico Madridtól az Arsenalhoz szintén 50 millióért

10. Nathan Aké: a Bournemouth-tól a Manchester City-hez 45,3 millióért.


A figyelmetekbe ajánljuk