Napindító gondolat – 05.28.
Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 05.28.

A művészet merít az életből, vagy az élet merít a művészetből? Stephen King szerint az utóbbi.

Pontos utánzat

Idézet Stephen King Minden sötét, csillag sehol című könyvéből

Hamu és Gyémánt

Nem maradunk King-regény nélkül

Európa Könyvkiadó

Stephen King hosszú évek óta az egyik biztos pont a horrorrajongók életében, az amerikai író ugyanis szinte minden évben újabb regénnyel rukkol elő. A tavalyi év októberében megjelent Az intézet című regénye hamarosan magyarul is megjelenik az Európa Kiadó gondozásában.

A történet szerint egy éjszaka Luke Ellis szüleit brutálisan meggyilkolják a saját házukban, őt pedig elrabolják. Másnap Luke egy intézetben ébred egy ugyanolyan szobában, mint a sajátja, mellette pedig hasonló szobák nyílnak, bennük hasonló fiúkkal és lányokkal: mindannyian különleges természetfeletti képességekkel rendelkeznek.A szigorúan őrzött intézményt igazgató Mrs. Sigsby egyetlen célja könyörtelenül kinyerni a gyerekek erejét, akár kínzás árán is. Ahogy sorra tűnnek el társai, Luke érzi, menekülniük kell, azonban ebből az intézetből még soha senki nem szökött meg. Elindul a küzdelem a jó és a gonosz között egy olyan világban, ahol a jók nem mindig győzedelmeskedhetnek.Az intézet az utóbbi évek legijesztőbb és legjobb könyve a horror királyától rajongói és kritikusai szerint is. Hangulatában egyszerre idéződnek fel benne a nagy klasszikusok, a Carrie, A ragyogás, A tűzgyújtó és az Az.


Related Articles From Your Site
A figyelmetekbe ajánljuk