margot robbie I. Erzsébet királynőként a Két királynő című filmben

Miért fontos ismernünk a történelmet? Többek között azért, mert tanulhatunk belőle, és ez a tudás életünk számos döntését megsegítheti. Persze a történelemórák sokszor unalmasak, így néha megengedhetünk magunknak annyi könnyítést, hogy egy-egy film segítségével ismerjük meg a múltat – még akkor is, ha némelyik csúsztatásokat is tartalmaz. Mikből választhatunk a legnagyobb streamingplatformon? Mutatjuk!


Schindler listája

A második világháború idején járunk, a német csapatok által megszállt Lengyelországban, ahol Oskar Schindler (LiamNeeson) kapcsolatainak köszönhetően megszerez egy gyárat. Zsidó származású könyvelőjének tanácsára, zsidókat kezd el alkalmazni, akiket így meg tud menteni a deportálástól, és az aazl járó, szinte biztos haláltól.

Steven Spielberg igaz történeten alapuló filmje a modern filmezés egyik legkiemelkedőbb darabja, melyet 1994-ben összesen 11 Oscar-díjra jelöltek, amik közül hetet – köztük a legrangosabb, legjobb filmnek és legjobb rendezőnek járót elismerést – meg is kapott.

Két királynő

Stuart Mária élete koránt sem volt könnyűnek mondható: a skótok királynőjét 16 évesen hozzáadták a francia trónörököshöz, aki azonban két évvel később el is hunyt. Mária ekkor hazaköltözött szülőföldjére, ám Skócia akkoriban már unokatestvére, I. Erzsébet királynő uralma alá tartozott. A patriarchális társadalom viszontagságai mellett a két királynőnek egymással is meg kellett harcolnia, mely háború végül tragédiába torkollott.

A Saoirse Ronan és Margot Robbie főszereplésével készült film jó kritikai visszhangot kapott, külön kiemelve a szereplők hiteles alakítását.

12 év rabszolgaság

Az 1840-es évek elején Solomon Northup szabadon élt családjával New Yorkban, ám egy árulás miatt az Egyesült Államok déli részére került, ahol – fittyet hányva szabad státuszára – rabszolgasorsba taszították. Ezután 12 évet tölt el teljes kilátástalanságban, ám szinte egy perce sem adja fel a reményt, hogy egyszer újra magához ölelhesse szeretteit.

A Steve McQueen rendezésében készült dráma a 2014-es Oscar-gála egyik legnagyobb díjvárományosa volt, mely végül be is igazolódott.

Nemcsak a legjobb női mellékszereplőnek (Lupita Nyong'o) és a legjobb adaptált forgatókönyvnek (John Ridley) járó szobrot zsebelte be, de elnyerte a legjobb filmnek járó díjat is.

Hét év Tibetben

Az osztrák származású Heinrich Harrer (Brad Pitt) 11 hegymászó társával együtt indul el a Pakisztánban található Nanga Parbat csúcs meghódítására. Időközben kitör a második világháború, ezért az angol fennhatóság alatt álló ázsiai országban – az angol rendőrök – letartóztatják Harrert és társait. A hegymászó többszöri próbálkozást követően tud csak megszökni, útja Tibetbe viszi, ahol összebarátkozik a dalai lámával.

A többszörös César-díjas Jean-Jacques Annaud filmje hozta meg Brad Pitt számára a régóta vágyott világsikert.

Anyám és más futóbolondok a családból

Négy generáció életét és történetét ismerhetjük meg a Fekete IbolyarendezteAnyám és más futóbolondok a családból című vígjátékból, melynek központi szereplője a 94 éves, Alzheimer-kórban szenvedő Mama (Danuta Szaflarska), aki lányának meséli el,

hogyan kergette őt és családját végig az országon a történelem.

A film főszereplői között megtaláljuk Ónodi Esztert, Gáspár Tibort és Básti Julit.


A figyelmetekbe ajánljuk