russel crow az egy csodálatos elme című filmben

A mobiltelefonokra még nem használtuk az okos jelzőt, inkább papíralapon olvastuk a híreket, a VHS-kazettákat pedig éppen csak lecseréltük DVD-lemezekre – 2001-ről van szó, mely filmes szempontból talán az egyik legkiemelkedőbb évnek mondható az elmúlt 20 esztendőből, ezt az állítást pedig gyorsan alá is támasztjuk öt mai napig imádott, mostanra kultfilmként emlegetett mozival.



​Moulin Rouge

A 1900-as évek legelején járunk Párizsban. Itt él a tehetséges fiatal író, Christian (Ewan McGregor), aki – apja legnagyobb bánatára – a bohém életéről ismert festő, Toulouse Lautrec (John Leguizamo), valamint annak barátaival tölti hétköznapjait. Bár nem kellene, Christian mégis beleszeret a francia főváros leghíresebb mulatójának legünnepeltebb művésznőjébe, Satinébe (Nicole Kidman).

A Baz Luhrmann rendezésében készült Moulen Rouge nem csak a közönség, de a szakma tetszését is elnyerte: bár a legjobb filmnek járó Oscar-jelölést nem sikerült szoborra váltania, a legjobb zenés filmnek járó Golden Globe-ot sikerült hazavinnie.

Egy csodálatos elme

John Forbes Nash (Russel Crow) 1947-ben kezdte meg matematikai tanulmányait az Egyesült Államok egyik legelitebb egyetemén, a Princetonon. Bár tudása megegyezett a többi diákéval, Nash valójában kilógott a sorból. Korábban állami iskolákban tengette mindennapjait, családja pedig nem számított tehetősnek, ez viszont egyáltalán nem zavarta őt, hiszen egyetlen cél lebegett a szeme előtt: mindenképp meg akarta találni az eredeti az egy, igazán eredeti ötletet.

A Ron Howard nevével fémjelzett moziban egy valós személy küzdelmeit ismerhetjük meg a betegséggel, emberekkel, valamint saját magával.

Az Egy csodálatos elmét összesen hat Oscarra jelölték, melyek közül négyet tudott megszerezni: Akiva Goldsman a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó szobrot vihette haza, Howard lett a legjobb rendező, Jennifer Connelly pedig a legjobb női mellékszereplő, ami nem jött össze a Moulen Rouge-nak, sikerült az Egy csodálatos elmének, 2002-ben ugyanis ez a film nyerte el a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Donnie Darko

A történet a Darko család egyik teljesen átlagosnak indult estéjével kezdődik, ám a vacsorára rendelt pizza felett kiderül, hogy a szülők középső gyermeke, Donnie leállt gyógyszereinek szedésével, és üzeneteket kap az űrből. A Jake Gyllenhaal által alakított fiúval az este ismét kapcsolatba lépnek az idegenek, aki innentől kezdve egyre mélyebbre sodródik saját bűvöletébe: meggyőződése, hogy 28 nap múlva vége a világnak.

Richard Kelly tökéletes alapossággal mesél az nyolcvanasévek tizenéveseinek problémáiról és szorongásairól.

Hannibál

A filmtörténet egyik legmeghatározóbb darabjának – melyben a címszereplőt alakító Sir Anthony Hopkins mindössze 18 perc játékidővel alkotott megismételhetetlent – folytatásában a világ legismertebb gonosztevője, Hannibál Lecter megszökött és Firenzében tölti gondtalan mindennapjait. A pszichopata gyilkost egyetlen ember tudná előcsalogatni, méghozzá az FBI-ügynök Clarice Starling (Julianne Moore).

Bár a bemutatót követően a filmet vegyesen fogadták, mára bátran kijelenthetjük, hogy beállt a kultfilmek sorába.

Amélie csodálatos élete

Az európai filmgyártás egyik legkiemelkedőbb és legismertebb mozijában a Párizsban élő Amélie életét ismerhetjük, akivel egy nap váratlan fordulat történik: lakásának egyik, eddig fel nem fedezett zugában talál egy kis dobott, mely az előző lakó gyermekkori emléktárgyait rejti. Amélie elhatározza, hogy visszajuttatja a dobozt a tulajdonosának.

Jean-Pierre Jeunet mozija szinte az összes kontinentális filmes díjat (BAFTA, Cézar, Európai Filmdíj) megkapta, de a főszereplő Audrey Tautou ennek a filmnek köszönheti világhírnevét.

A figyelmetekbe ajánljuk