timothee chalamet

A Dűne gyártói perelnek, ha a film streamingre is rögtön felkerül

A színfalak mögött állítólag komoly harc folyik a Warner és a Legendary produkciós cég között, ami bíróságig is fajulhat.


A Warner alaposan meglepte a világot, amikor bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel az összes 2021-es mozifilmjét a premiernapon elérhetővé tesz az HBO Max nevű, nemrég indult új streamingszolgáltatásán is. A fél filmipar háborgott, különösen azért, ahogy ezt a stúdió kezelte, ugyanis állítólag az érintettekkel nemhogy nem tárgyalt, de nem is szólt nekik előre a döntésről, ők maguk is a hivatalos bejelentésből értesültek róla, hogy a filmjük streamelhető is lesz rögtön bemutatónapon.

Bár a stúdió ígérte, hogy csak és kizárólag egy évről van szó, 2022-től visszaáll a régi rend és a filmjeiket előbb mutatják be mozikban, minthogy online elérhetővé tennék. Ugyanakkor több filmes is kritizálta a döntést és annak kezelését ennek ellenére, olyan értékes kreatív partnerek szólaltak fel ellene, mint Christopher Nolan, Patty Jenkins és a Dűne rendezője, Dennis Villeneuve, aki nyílt levélben kelt ki a dolog ellen.

Ugyanakkor nem a Dűne rendezője az egyetlen partner, aki miatt aggódnia kell a Warnernek. Régi produkciós partnere, a Legendary Pictures is háborog, tudta meg a Deadline. A Legendary ugyanis 75%-át finanszírozta azoknak a filmeknek, amiket a stúdió égisze alatt készített, ennek ellenére szintén utólag tudták meg a változást. Be is lengetteg egy pert éppen ezért, ha a Warner a Dűnét is fel akarja rögtön rakni HBO Maxra, mivel a megkötött szerződések ilyesmit nyilván nem taglaltak.

Hasonló a helyzet másik nagy filmjükkel, a Godzilla vs. Konggal is, ott ugyanakkor valószínűleg úgy oldják meg a problémát, hogy a Netflix köt egy újabb szerződés velük, külön fizetve a film streamingelhetőségéért. A Dűne esetében viszont ilyesmiről hallani sem akarnak, ugyanis franchiseindító filmnek tervezik, a sztárokkal teli filmnek muszáj hatalmas bevételt produkálnia a mozikban.

A figyelmetekbe ajánljuk