Nem lesz olyan egyszerű a Marson landolni

A vörös bolygón való landolást gyakran a félelem hét perceként emlegetni, aminek bizony valós okai vannak.


Az NASA nemrég közzétett egy animációs videót, mely azt mutatja be számunkra, miként fog landolni a Marson a Perseverance nevű amerikai marsjáró február 18-án. A művelet koránt sem lesz annyira egyszerű, hiszen a folyamatnak nagyon sok buktató eleme van: eleve a Föld és Mars közti távolság miatt a landolást teljes mértékben számítógépek automatizált folyamatai vezénylik és ez még nem minden.

A Perseverance 100 kilométerrel fölött érkezik meg a Mars atmoszférájába, addig viszont 20 ezer kilométer per órás sebességgel halad – ezt követően kezdhet csak el lassítani, ekkora sebességnél viszont ez nem lesz annyira egyszerű.

A megfelelő landoláshoz szükség van még egy olyan hőpajzsra, mely nem ég el a mintegy 1000 Celsius-fokos hőmérsékleten. Továbbá az erős fékezőrendszer sem elhanyagolható, a marsjáróhoz kapcsolt 21 és fél méter széles ejtőernyőt ugyanis csak akkor engedik ki, amikor a sebesség már kevesebb mint 1200 kilométer per óra.


Két kilométeres magasságnál aztán az űrhajóról leválik maga a marsjáró és az ahhoz csatolt repülőszerkezet, amelyet nyolc rakéta lassít le 100 méter/másodperc körüli sebességről – ekkor történik meg a landolás, a folyamat azonban nem ér véget: az eszköznek ekkor még sikeresen le kell válnia a repülőszerkezetről, ami ezt követően biztonságos távolságban teszi le saját magát.

A robot egyébként, ha sikeresen landol, azt fogja kutatni, hogy a Marson korábban létrejött-e bármilyen életforma.

A figyelmetekbe ajánljuk