utazás

Egyedül utaznál, de félsz? Ez az 5 film megmutatja, hogy nincs mitől

A nyár vége ideális időszak az utazáshoz, pláne ha egyedül akarunk útnak indulni, hiszen már nincs akkora tömeg és a hőség sem elviselhetetlen. Ha mindig is szerettünk volna egyedül eltölteni pár napot egy idegen országban, csak eddig nem volt merszünk hozzá, mutatunk 5 filmet, amely meghozza a kedvünket.


Éjfélkor Párizsban

2011-ben mutatták be Woody Allen romantikus vígjátékát Owen Wilson, Rachel McAdams és Marion Cotillard főszereplésében. A történet szerint a jegyben járó Gil és Inez üzleti okok miatt Párizsba utaznak, ahol szépen lassan kiderül, hogy egyáltalán nem jó a kapcsolatuk, ugyanis szinte semmiben sem értenek egyet, ahogy gyakorlatilag időt sem szeretnek közösen tölteni. Gil író akar lenni és a szeretne Párizsba költözni, a film előrehaladtával szépen lassan kezd ráeszmélni, hogy egy ideje már boldogtalan. Egy időgépnek köszönhetően véletlenül visszautazik az 1920-as évekbe, ahol megismerkedik a kor legnagyobb íróival és művészeivel. Ugyan nem klasszikusan egyedül utazós filmről van szó, az alkotás során Gil rengeteg időt tölt magában, hogy felfedezze Párizs egyedülálló látnivalóit, így egyértelműen meghozza a kedvet a szóló utazáshoz.

A film olyan mélyebb kérdéseket feszeget, mint hogy miért vágyódunk el egy másik korba, ami nem a sajátunk, valamint, hogyan tudunk megbirkózni saját életünk legnagyobb hibáival, melyeket csak akkor ismerünk fel, ha hajlandóak vagyunk környezetünkből kiszakadva a belső hangunkra figyelni – egyedül.

Ízek, imák, szerelmek

Nem maradhat ki a listáról az Ízek, imák, szerelmek, melynek több mint két órás időtartama során Julia Roberts karaktere igyekszik megtalálni önmagát úgy, hogy különböző helyekre utazik és új emberekkel találkozik. A film forgatókönyve Elizabeth Gilbert önéletrajzi ihletésű könyve alapján készült. A film cselekményében a főszereplő Liz rájön, hogy nem boldog a házasságában és az éjszaka közepén bejelenti férjének, hogy válni szeretne. Később sem találja a helyét a világban, elhatározza, hogy visszatér Balira, ahol korábban egy gyógyító a tenyeréből megjósolta a jövőjét. Az utazás során egyre több emberrel ismerkedik meg, akik mind valamilyen módon küzdenek önmagukkal, legyen szó feloldozásról, önelfogadásról vagy belső félelmeik elengedéséről.

A film rengeteg inspirációt ad azok számára, akik gyűjtik a bátorságot, hogy egyedül utazzanak.

Vadon

Klasszikus fejlődéstörténetet mutat be a Vadon című 2014-es film, melynek főszerepét Reese Witherspoon játssza. A történetben Cheryl életét követhetjük nyomon, akinek anyja halála után kisiklott az élete. Egy gyengébb pillanatában sikerül felismernie, hogy változtatnia kell életmódján ahhoz, hogy megjavuljanak a dolgok körülötte, így elhatározza, hogy egyedül túrázza végig a Pacific Crest Trail túraútvonalának 1100 mérföldes szakaszát. Az út során rengeteg emberrel találkozik, akik közül vannak kétes, de vannak segítő szándékú túrázók is. Cheryl amellett, hogy megtanul vigyázni magára az erdőben, nem tud elmenekülni saját gondolatai elől sem, így végre sikerül feldolgoznia traumáit és megbocsátania magának és anyjának is.

Annak ellenére, hogy nincsenek csavarok a történetben, a fantasztikus rendezői megoldásoknak köszönhetően egy percig sem válik unalmassá a film. Ne hagyjuk ki, ha hasonló túrára indulnánk, hiszen rengeteg inspirációt meríthetünk Cheryl karakteréből.

Napsütötte Toszkána

A bájos hangulatú filmben végig nézhetjük azt a karakterfejlődést, amin a Diane Lane által játszott főszereplő, Frances megy keresztül. Az író világát teljesen összetöri a válása, ami miatt mély depresszióba zuhan. Hosszabb idő elteltével sem tud javítani lelkiállapotán, egyre zárkózottabbá és magányosabbá válik, míg végül a barátai befizetik egy európai nyaralásra. Bár nem akar, Frances végül úgy dönt, hogy elmegy az utazásra egyedül. Olaszországban hirtelen felindulásból megvásárol egy lepusztult villát, amit saját kezűleg akar felújítani. Az itt töltött idő alatt megismeri a helyieket, akik családias és befogadó természetük miatt a főszereplő kénytelen újra nyitni az emberek felé, így szépen lassan kilép komfortzónájából és új barátságokat köt. A régi életét lezárva igyekszik rátalálni önmagára, ahogy egyre több kedve van az íráshoz is.

A 2003-as film bemutatja, hogyan lehet új életet kezdeni még a legreménytelenebb helyzetben is, ahogy pozitívan festi le a vidéket és az ott élőket, hiszen a főszereplő fejlődéséhez elengedhetetlenek.

Út a vadonba

John Krakauer 1996-os, azonos című könyve alapján készült el a film, melyet 2007-ben írt és rendezett Sean Penn. Az Emile Hirsch által játszott főszereplő, Christopher McCandless kiváló tanuló és sportoló az egyetemen. Ígéretes jövő előtt áll, ám kalandvágyó természete miatt úgy dönt, az összes megspórolt pénzét eladományozza, a maradékból pedig felfedezőútra indul, hogy az emberektől távol éljen. Először nem is sejti, milyen veszélyek várnak rá a természetben, ahol még medvével is találkozik. Utazása közben számos barátot szerez, akiknek életútja mind nagy hatással vannak rá. A dél-dakotai búzamezőktől egészen Kalifornián át Alaszkáig jut, közben pedig tengernyi ideje van átgondolni életét és azt, hogy miért nem akar többé emberek között élni.

A film igaz történeten alapszik, számos filozófiai gondolatot vet fel, amelyekről a főszereplő sem mindig tudja a választ. A kitartásról, talpraesettségről szól, így kihagyhatatlan néznivaló, ha elvágyódnánk a kanapéról.

A figyelmetekbe ajánljuk