Bár napjainkban nem gondolnánk, a piros rúzs 100 évvel ezelőtt a női emancipáció, a jogokért való küzdelem, de még a náci ideológia elleni fellépés szimbóluma volt. Egy aprócska sminktermék miképp válhat az ellenállás jelképévé? Nos, rengeteg bátorsággal.
Az erkölcstelen vörös
A 19. és 20. század fordulóján a piros rúzst és általában a kozmetikumokat a puritán, patriarchális európai és amerikai társadalmakban az erkölcstelenség jelének tekintették. A „tisztességes” nők közül csupán a színésznők tartottak kozmetikai táskát a gardróbjukban, ők voltak az egyetlenek, akiknél elfogadottnak számított.
Habár ebben az időben a konzervatív és visszafogott értékek erősek voltak, a nőjogi mozgalmak térhódítása is érezhető volt a társadalomban. Ennek a lázadásnak egyik főszimbóluma pedig a piros rúzs volt. Ez pedig – szinte – egy véletlennek köszönhető.
Ez is érdekelhet: Az 1920-as évek divatja teljesen más volt, mint amit gondolnál
1912-ben New Yorkban a női választójogért küzdő mozgalom több ezer támogatója vonult el Elizabeth Arden szalonja előtt — ő egy kanadai üzletasszony volt, és a későbbi kozmetikai birodalom alapítója.
Arden szintén a nők jogaiért állt ki, ezért úgy döntött, hogy élénk piros rúzsokat oszt ki a tüntetőknek. Az eredmény valóban hatásos volt: körülbelül 15 ezer „provokatív” vörös ajkú nő kiabálta a szlogeneket.
Az ebből merített ihlet alapján Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon is elkezdték aktivisták használni a piros rúzst a tüntetéseiken.
A norma fokmérője
Az első világháború idején a patriarchális társadalom megpróbálta a kozmetikumokat eszközként használni a nemi normák betartatására. Ekkor a nők fokozatosan kezdték elsajátítani azokat a szakmákat, amelyekben korábban nem dolgozhattak — gyárakban kaptak állást, villamosvezetőként, postásként dolgoztak. Vagyis a férfiakat helyettesítették. Ezért a kozmetikumoknak hangsúlyozniuk kellett a kötelességüket, hogy
nőies nőnek jó lenni, és nem annyira érdekes a „maszkulin” szerepekben létezni.
Helena Rubinstein, a kor ismert kozmetikai mágnása, éppen ezért olyan reklámot készített, amelyben a nőknek azt mondták, hogy a megjelenésükről való gondoskodás ugyanolyan fontos, mint reggel munkába menni.
Ez valóban forradalmi váltás volt a kozmetikumok terén. Azonban az 1920-as években az európai, és különösen az amerikai társadalom megpróbálta újra ráerőltetni a nőkre a háború előtti puritán erkölcsöket. A törvényhozók igyekeztek betiltani a kozmetikumokat, és ebben aktívan támogatták őket a vallási szervezetek is.
Az 1930-as években azonban minden megváltozott. Hollywood diktálta a trendet, sikké vált az élénk rúzsok viselete, a sztárok sminkmesterei pedig egyre gyakrabban osztották meg kedvenc termékeiket és szépségtippjeiket a különféle magazinokban. A nagy gazdasági világválság idején, amikor egyre több nő ment dolgozni és vált még függetlenebbé, a kozmetikumok is sokszínűbbé, megfizethetőbbé és kompaktabbá váltak.
Olvasd el ezt is! Mi az összefüggés az első világháború és a plasztikázás között?
Churchill imádta, Hitler ki nem állhatta
A második világháború idején a brit kormány szigorú szabályozásokat vezetett be különböző árucikkekre, megannyi terméket be is tiltottak. Ez azonban nem vonatkozott a kozmetikumokra, különösen a rúzsra nem.
Az élelmiszerügyi minisztérium kijelentette:
A kozmetikumok ugyanolyan fontosak a nőknek, mint a dohányellátmány a férfiaknak.
Még maga Winston Churchill brit miniszterelnök is támogatta azt az elképzelést, hogy a nőknek a háborús körülmények között is igyekezniük kell a lehető legstílusosabb megjelenést elérni.
A nők ekkor is gyárakban dolgoztak, overálokban, néha speciális szemüvegekben dolgoztak, a hajukat sálak és kalapok alatt rejtették el. Így a rúzs maradt az egyetlen dolog, amely kiemelhette a nőiességet. Természetesen a rúzs gyártása a háború alatt csökkent, de sosem állt le teljesen.
A piros rúzs az egyik legkiemelkedőbb szimbólumává vált a patriotizmusnak, a küzdelemnek és végső soron a nácizmus ellenzésének. Ezt viszont maga Adolf Hitler is elősegítette.
Amikor 1933-ban kancellár lett, náci pártja úgy döntött, hogy a tökéletes német nőnek egyáltalán nem szabad kozmetikumokat használnia — úgy vélték, a természetes „árja” szépség elegendő. Hasonlóképpen, a német nőknek nem ajánlották az ékszerek, parfümök, prémek és nadrágok viselését sem. Ezzel próbálták eltüntetni a Weimari Köztársaság képét.
Néhány forrás szerint Hitler azért is gyűlölte különösen a rúzsokat, mert állítólag vegetáriánus volt, és abban az időben ezek a termékek állati zsírokból készültek.
A brit tisztviselők erre válaszul nagyszabású propaganda kampányokat indítottak a következő jelszavakkal:
- „A szépség a kötelességed.”
- „A rúzs a fegyvered, te pedig a hátország katonája vagy.”
Ma ezek a szlogenek szexistának tűnhetnek, de akkoriban olyan sikeresen működtek, hogy a piros rúzs valóban németellenes szimbólummá vált.
A patriotizmus, amit a kézitáskában lehet hordani
Az Egyesült Államok kezdetben úgy döntött, hogy leállítja a kozmetikumok gyártását, azonban idővel meggondolták magukat:
kijelentették, hogy ezek a termékek nemcsak szükségesek, hanem létfontosságúak is.
1941-ben a piros rúzs kötelezővé vált azoknak a nőknek, akik csatlakoztak az Egyesült Államok hadseregéhez. Ekkor következett Elizabeth Arden vállalkozásának virágkora, aki 30 évvel korábban, saját kockázatára osztott rúzsokat a választójogért küzdő női aktivistáknak. Ekkor pedig már az amerikai kormány kérte őt, hogy készítsen egy különleges árnyalatú ajakíreket a katonai nőknek. Versenytársa, Helena Rubinstein sem maradt ki a lehetőségből, ő a kormány kérésére egy megjelenésgondozási programot dolgozott ki.
A „katonai” piros rúzs trendjét szépen lassan más gyártók is átvették. Így jelent meg a Fighting Red, Rocket Red, Patriot Red, Grenadier Red és sok más, mai is ismert árnyalat. A világháború végével pedig minden nő elkezdte viselni, és átlagos, hétköznapi viseletté avanzsált.
