könyvek és könyvespolc a háttérben
Fotó: Shutterstock

Meglepő fordulat: szexivé vált az olvasás a Z generáció körében

Rekordszámú papíralapú könyvet adtak el tavaly az Egyesült Királyságban. Az olvasás iránti megnövekedett érdeklődésért az a nemzedék is felel, amely eddig nem a betűk szeretetéről volt ismert.



669 millió – ennyi hagyományos, azaz papíralapú könyv fogyott 2023-ban a 67 milliós népességgel bíró Egyesült Királyságban.

Soha korábban nem örvendhetett ekkora forgalomnak a brit könyvpiac, és mindezt túlhajszolt, digitális korunkban sikerült elérnie.

Ez is tetszeni fog! Olvasással kezdenéd a februárt? Ezt az 5 könyvet ajánljuk hozzá!

De mi állhat a kedvező változás mögött?

A Guardian cikke szerint a csúcsdöntéshez jelentős mértékben hozzájárultak a Z generáció képviselői, azaz az 1997 és 2012 között született nemzedék. Körükben ugyanis népszerűnek, sőt szexinek számít az olvasás. Ennél is meglepőbb, hogy a sokszor képernyőfüggőséggel vádolt generáció a statisztikák szerint főként a papíralapú könyvekért van oda. A Nielsen BookData kimutatása szerint a 2021 és 2022 novembere között lebonyolított könyvforgalom 80 százalékáért ez a nemzedék felel. A fiatalok ráadásul nem csak vásárolni szeretnek: egy másik felmérés szerint jelentősen megnőtt körükben a könyvtárba járók száma.

k\u00e9t fiatal l\u00e1ny egy pokr\u00f3con, az egyik a teleonj\u00e1t nyomkodja, a m\u00e1sik olvas

Illusztráció.

Fotó:Shutterstock

​Mi magyarázhatja ezt a fordulatot?

Úgy tűnik, hogy a gyakran kárhoztatott közösségi média állhat a háttérben. Egyre több celeb és influenszer tetszeleg a könyvmoly szerepében – a rajongók pedig ebben is követik őket.

Cindy Crawford lánya, a 22 éves, modellként dolgozó Kaia Gerber például nemrég egy online könyvklubot alapított. Tervei szerint a Library Science nevű fórumon a könyvrajongók megoszthatják egymással olvasmányélményeiket, vitatkozhatnak az alkotásokról, sőt egyes szerzőkkel is párbeszédet folytathatnak.

Egy másik modell, a világhírű Kendall Jenner is sokat tett azért, hogy szexivé váljon az irodalom. 2019-ben a francia Riviérán nyaralt, amikor Chelsea Hodson Tonight I’m Someone Else című könyvével a kezében kapták lencsevégre. Mondani sem kell, hogy a mű összes elérhető példányát 24 órán belül elkapkodták az Amazonon.

Néhány neves férfi sztár, így például Timothée Chalamet vagy Jacob Elordi sem csinál titkot abból, hogy rajong a könyvekért. Előbbi a klasszikusokat sem veti meg, egyik kedvenc könyve Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye.

Egyesek azonban kritizálják az olvasás népszerűsítésének ezt a formáját, szerintük a könyvekkel való villogás elsősorban a külvilágnak szól.

Figyelmedbe ajánljuk! Hiába a digitalizáció, a nyomtatott könyvek még mindig verhetetlenek

Hali Brown, a Books on the Bedside nevet viselő TikTok-fiók alapítója nem ért velük egyet. Szerinte nem szabadna elvitatni a sztároktól az irodalom szeretetét csak azért, mert híresek. Ha példájukon keresztül követőik is rászoknak az olvasásra, azzal mindenki jól jár, teszi hozzá.

A figyelmetekbe ajánljuk