Amikor Bonaparte Napóleon 1804-ben Franciaország császára lett, egyre fontosabbá vált számára, hogy vér szerinti örököse legyen. Első feleségével, Jozefína francia császárnéval nem született közös gyermekük, ezért Napóleon 1810-ben elvált tőle, majd feleségül vette Mária Lujza osztrák főhercegnőt, I. Ferenc osztrák császár lányát.
A várva várt fiú 1811. március 20-án megszületett. A Napóleon François Joseph Charles Bonaparte nevet kapta, apja pedig azonnal örökösének tekintette, és a római király címet adta neki. A szülés Mária Lujza számára rendkívül nehéz volt, ezért a császári párnak több gyermeke már nem született.
A fiú születésekor még úgy tűnt, hogy egy hatalmas birodalom örököse lesz, de apja helyzete hamar megingott. Az 1812-es oroszországi hadjárat súlyos veszteségeket okozott a francia hadseregnek, és ezzel megingott Napóleon addigi európai fölénye. Ellenfelei ezt kihasználva új szövetségbe tömörültek, majd Ausztria, Poroszország és Oroszország csapatai 1814 tavaszára bevonultak Párizsba. Napóleon ezzel elvesztette a fővárost és politikailag is tarthatatlanná vált a helyzete.
Napóleon 1814. április 4-én megpróbált fia javára lemondani a trónról, a vele szemben álló hatalmak azonban ezt nem fogadták el. Azt követelték, hogy saját maga és örökösei nevében is mondjon le az uralkodói igényről. A hároméves fiú ekkor már édesanyjával együtt elhagyta Párizst, majd Ausztriába került. Apját 1814 januárja után többé nem látta.
Bécsben anyai nagyapja, I. Ferenc udvarában nevelkedett. A Napóleon nevet ritkán használták vele kapcsolatban, helyette inkább második nevének német változatán, Franzként szólították. Mária Lujza 1815-ben Parma, Piacenza és Guastalla hercegnője lett, fia azonban Bécsben maradt. I. Ferenc 1818-ban Reichstadt hercegévé nevezte ki.
Napóleon 1815 márciusában visszatért száműzetéséből, és ismét átvette a hatalmat Franciaországban. A száz napként is ismert időszak azonban júniusban véget ért, miután június 18-án vereséget szenvedett a waterlooi csatában. Négy nappal később ismét lemondott, és másodszor is fia számára próbálta biztosítani a trónt. A négyéves II. Napóleon ekkor Bécsben élt, és ténylegesen egyetlen napig sem uralkodott Franciaországban. A francia ideiglenes kormány nem ismerte el egyértelműen apja dinasztikus rendelkezését, de hivatalosan csak XVIII. Lajos visszatérésével ért véget a bizonytalan helyzet.
A Bourbon-restauráció után azonban nem maradt reális esély arra, hogy elfoglalja a francia trónt. Az európai nagyhatalmak XVIII. Lajos visszahelyezését tartották a stabilitás biztosabb útjának, ezért Napóleon fia továbbra is Ausztriában maradt.
Apja 1821-ben halt meg Szent Ilona szigetén. Utolsó kívánságai között szerepelt, hogy fia ne felejtse el francia származását. II. Napóleon ezután többet tudhatott meg apjáról, és egyre erősebben kezdett kötődni saját francia örökségéhez. I. Ferenc 1818-ban Reichstadt hercegévé nevezte ki, de ez sem jelentett valódi politikai hatalmat. Az osztrák udvar igyekezett távol tartani Franciaországtól és azoktól a területektől is, ahol édesanyja uralkodott. Attól tartottak, hogy a Bonaparte név körül újra politikai mozgalom szerveződhet.
A fiatal herceg érdeklődött a hadsereg iránt, és 1831-ben, húszévesen egy osztrák zászlóalj parancsnokságát is megkapta. Egészsége azonban már ekkor romlott. 1832-ben tuberkulózisban megbetegedett, és július 22-én, mindössze 21 évesen meghalt.
Olvasd el ezt is!