Napóleon, háború és kakaóhiány is kellett a Nutella világsikeréhez
Ma már szinte természetesnek vesszük, hogy a különböző mogyorós-csokoládés krémek ott vannak a reggelizőasztalon, palacsintákban és süteményekben. Amit viszont kevesen tudnak az az, hogy a Nutella története hiányból, háborús megszorításokból és egy piemonti cukrász találékonyságából nőtt világméretű sikerré.
A csokoládé és a mogyoró párosítása ma annyira magától értetődőnek tűnik, hogy könnyű azt hinni: mindig is együtt jártak. Valójában a történetük több mint kétszáz évre nyúlik vissza, és Észak-Olaszország egyik fontos csokoládévárosában, Torinóban kezdődött. A 19. század elején Torinó Európa egyik csokoládéközpontjának számított. A helyi cukrászok egyre gyakrabban használták fel a környéken bőségesen termő piemonti mogyorót, amely jól kiegészítette a drága kakaót. Ebből a hagyományból alakult ki a gianduja, a mogyoróval gazdagított csokoládés édesség, amelyet ma a Nutella egyik fontos elődjeként tartanak számon.
Ahogy a Serious Eats is kiemeli, a gianduja eredetét gyakran Napóleon kontinentális zárlatához kötik. A népszerű történet szerint a kakaóhiány arra ösztönözte a torinói csokoládékészítőket, hogy a rendelkezésre álló alapanyagot mogyoróval egészítsék ki. Ez a magyarázat jól illeszkedik a Nutella későbbi történetéhez, a történészek azonban óvatosan kezelik: kevés bizonyíték támasztja alá, hogy a termék egyetlen történelmi esemény hatására született volna meg. Abban viszont egyetértés van, hogy a csokoládé és a mogyoró párosítása fokozatosan vált a piemonti gasztronómia egyik védjegyévé.
A 19. század közepére a mogyorós-csokoládés édességek már a Gianduja nevet viselték – az elnevezés eredetileg a commedia dell’arte olasz népi színjátszás jellegzetes piemonti figurájához köthető. Az 1865-ös torinói karnevál idején a háromszögletű kalapra emlékeztető gianduiotti csokoládék már a város legismertebb specialitásai közé tartoztak.
A Nutella közvetlen története jóval később, a második világháború utáni években kezdődött. A kakaó érthető okokból nehezen beszerezhető és drága alapanyag lett, ezért Pietro Ferrero piemonti cukrász 1946-ban olyan édességet készített, amelyben a helyi mogyoró kapta a főszerepet. A Giandujot nevű termék sűrű, tömbszerű massza volt, amit késsel lehetett szeletelni, majd pedig kenyérre kenni. A valódi áttörés azonban csak 1951-ben érkezett. Ferrero elkészítette a kenhető változatot, amely La Supercrema néven került forgalomba. A krémes állag egészen új helyzetet teremtett: könnyebb volt kenyérre kenni és kisebb adag is elég volt belőle, így a csokoládés finomság sokkal több család számára vált elérhetővé a hétköznapokban.
A ma ismert Nutella 1964-ben született meg. Pietro Ferrero fia, Michele Ferrero továbbfejlesztette a receptet, majd új néven vezette be a terméket. A rövid, könnyen megjegyezhető márkanév gyorsan ismertté vált Európában, később pedig Ázsiában és az Egyesült Államokban is megjelent. A Nutella sikerének egyik titka éppen az, hogy egyszerre épít hagyományra és ipari újításra. Egyetlen üvegben találkozik a piemonti mogyoró története, az olasz csokoládékészítés öröksége és az a 20. századi felismerés, hogy édes finomságokra a legsötétebb időkben is szükség van.
Olvasd el ezt is!