James Cameron
Fotó: Shutterstock

70 éves lett James Cameron – 5 meghatározó filmje, melyek klasszikussá váltak

1954. augusztus 16-án látta meg a napvilágot az a James Cameron, akinek a nevéhez a filmtörténet legnagyobb klasszikusai fűződnek. A rendező 70. születésnapja okán összegyűjtöttük az 5 legfontosabb filmjét, amelyek nemcsak a filmkészítésre, de a popkultúrára is nagy hatással volt.


Titanic

Természetesen a listát nem is lehetne mással kezdeni, mint az egyik legromantikusabb filmjével, a Titanic-kal. A film azon ritka alkotások közé tartozik, amelyek már megjelenésük pillanatában kultikussá váltak. Az elképesztően látványosan és részletesen megépített hajó díszlete már önmagában hatalmas teljesítmény, ám a cselekmény, a romantikus szál és a jéghegynek ütközés pillanata katartikus élményt nyújt minden néző számára. A Kate Winslet és Leonardo DiCaprio főszereplésével készült mozi több mint kétmilliárd dollár bevételt szerzett, ráadászl időtálló képi világának köszönhetően akár ma is készülhetett volna.

Terminátor – A halálosztó

Sokan a rendező legelső filmjéhez, a Xenogenesishez hasonlítják a Terminátort, sőt néhányak szerint valójában annak a folytatása. Valóban több hasonlóságot lehet felfedezni a két mozi között: erős női karakter, az emberiséget megmenteni igyekvő férfi főszereplő és egy gyilkos robot – bár a Terminator minden szempontból sokkal ügyesebben kivitelezett alkotás, ami nagyrészt a rendező tapasztalatának is köszönhető. Saját bevallása szerint az 1984-ben készült film ötvözete azoknak a sciencefiction- és akcióelemeknek, melyeket már régóta szeretett volna megvalósítani. A korát meghazudtoló technológiával való ambivalens érzéseket megtestesítő Terminátor – A halálosztó a mai napig az egyik legismertebb akciófilmnek számít, nem mellesleg Arnold Schwarzenegger karrierjét is fellendítette.

Avatar

Az elmúlt évtizedben úgy tűnik, James Cameronon úrrá lett az Avatar-mánia, ennek ellenére az eredeti, 2009-ben bemutatott film vegyes fogadtatást kapott, a fantasztikus és lehengerlő látványvilág ellenére ugyanis a cselekmény a kritikák szerint kifejezetten egysíkú és unalmas ebben a filmben. A rendező korábbi alkotásaiban mindig jelen volt a pozitivitás és a remény, ám az Avatar történetében a boldog befejezéshez hozzátartozik egy igazán lehangoló, pesszimista végkifejlet is, ami sokaknak nem tetszett. Cameronnak sikerül szinte mindig kiemelkedő tehetségű színészeket választania filmjeibe, ez most sem történt másképp, hiszen kiváló alakítást nyújtottak a főszereplők – Sam Worthington, Stephen Lang, Zoë Saldana és Sigourney Weaver. A film legizgalmasabb eleme valójában a képi világ és a zenei aláfestésnek köszönhető hangulat, amelyet a különböző, modern CGI-effektekkel és digitális technikákkal hozták létre.

A bolygó neve: Halál

Ridley Scott nagysikerű horrorfilmjének következő részét James Cameron rendezte 1986-ban. A folytatás olyan jól sikerült, hogy a franchise rajongói között állandó a vita, hogy melyiket szeretik jobban. Azonban nem igazán lehet összehasonlítani a két alkotást, hiszen míg az első rész inkább borzongató, feszültségkeltő horrorelemeket tartalmaz, addig a második inkább szórakoztatóbb és jóval érzékletesebb képi világgal bír. A cselekmény ugyanaz, mint A nyolcadik utas: a Halál esetében, csak itt nem az űrhajón, hanem egy bolygón próbálnak túlélni és elpusztítani minél több űrlényt a szereplők. Mindegyik űrhajós különálló, izgalmas karakter, akiknek anélkül is lehet érezni a mélységüket, hogy különösebben megismernénk az életüket.

A mélység titka

3 évvel A bolygó neve: Halál után mutatták be James Cameron következő filmjét, A mélység titkát, amely a kritikusok szerint segített a rendezőnek megtalálni saját hangját és alkotói stílusát. A mélység titka során ugyanazokhoz az eszközökhöz nyúlt vissza, mint korábbi filmjében azzal a különbséggel, hogy az űrből érkezett szörnyetegek helyett a víz mélységében lévő rémségekkel kellett megküzdeniük a főszereplőknek. A mélység titka már érettebb és letisztultabb megközelítéssel készült, ahogy hangulata is komolyabb.

(Forrás: EW)

A figyelmetekbe ajánljuk