Gustav Klimt: Fräulein Lieser portréja c. kép

Brutális összegért kelhet el a 97 év után előkerült Klimt-portré

Közel egy évszázad után bukkantak rá Gustav Klimt egyik utolsó festményére: a szecesszió ikonikus alakja által festett Fräulein Lieser portré árát eurómilliókban becsülték meg a szakemberek.


A szakemberek úgy becsülik, hogy várhatóan 50 millió euró – közel 19,5 milliárd forint – környéki árat fog megütni annak a Gustav Klimt-festménynek az ára, melynek hollétéről közel 100 évig senki nem tudott semmit – olvasható a RobbReport cikkében.

Ezt is olvasd el! Kalandfilmbe illő módon került elő egy Botticelli-festmény

A Fräulein Lieser portréjacímű alkotást még 1925 környékén tűnt el, előkerülése pedig csak 2022-ben történt meg.

A képről még a szakemberek is úgy vélték sokáig, hogy megsemmisült a II. világháború alatt. Két évvel ezelőtt azonban hirtelen előkerült a névtelen tulajdonos, aki megkereste azt az im Kinsky aukciósházat, amely az áprilisi aukciót is tartja.

A Klimt utolsó alkotói korszakából származó gyönyörű portré újrafelfedezése szenzáció. Ilyen ritkaságú, művészi jelentőségű és értékű festmény évtizedek óta nem volt kapható a közép-európai műtárgypiacon

– áll az im Kinsky közleményében.

Ez is érdekelhet: 5 ellopott, híres festmény, amiről még most sem tudjuk, merre lehetnek

A 78x140 centiméteres portré a bécsi felső osztályhoz tartozó Lieser család egy ismeretlen tagját ábrázolja. Az aukciósház szerint az alany 1917-ben kilenc alkalommal járt Klimt műtermében, a festmény egyes részei azonban befejezetlenek maradtak, melynek oka feltételezhetően a művész 1918-ban bekövetkezett halála volt.

A művet ekkor a Lieser család kapta meg, az azóta megtett útja pedig egyelőre ismeretlen. Ernst Ploil, az im Kinsky ügyvezető igazgatója szerint a festmény a jelenlegi tulajdonos családjában az 1960-as évek óta öröklődött.

Mielőtt árverésre bocsátják, a portré még körbeutazza a világok: többek között Németországban, Svájcban, Nagy-Britanniában és Hongkongban is megtekinthető lesz.

Bár az árverésen – valószínűleg – mintegy 20 milliárd forint értékű eurót fizetnek majd a műkincsért, ez még mindig jóval kevesebb, mint más Klimt-festmények esetében. Adele Bloch-Bauer I. című festménye 2006-ban 135 millió dollárért (mai árfolyamon számítva 48 milliárd forint) került kalapács alá, míg 2023-ban a Hölgy legyezővel 108 millió dollárt – közel 39 milliárd forintot – ért egy lelkes gyűjtőnek.

A figyelmetekbe ajánljuk