ellopott festmény
Getty Images

A Rembrandt-festmény hűlt helye az Isabella Stewart Gardner Múzeumba

5 ellopott, híres festmény, amiről még most sem tudjuk, merre lehetnek

Amikor 1911-ben a Mona Lisát ellopták a párizsi Louvre-ból, a lopásból nemzetközi szenzáció lett. Vincenzo Peruggia, a Louvre volt alkalmazottja egy szekrénybe rejtőzött el, amíg a múzeum be nem zárt, majd ellopta a festményt, amit csak két nap után vettek észre. Később a tolvajt és a festményt is megtalálták, és a Mona Lisa 1914-ben visszakerült a múzeumba. Sok műalkotás azonban még mindig nem került elő. Mutatjuk a a világ leghíresebb eltűnt festményeit.

Vincent Van Gogh – Poppy Flowers

Wikimedia

A Vincent Van Gogh által festett Poppy Flowers című képet már kétszer is ellopták. Először 1977-ben a kairói Mohamed Mahmoud Khalil Múzeumból. Végül egy kiterjedt keresőakciót követően tíz évvel később Kuvaitban találták meg. 33 év után, 2010-ben ugyanebből a múzeumból újra ellopták a sárga és vörös pipacsokat ábrázoló 65 x 54 centiméteres képet. Úgy tartják, hogy Van Gogh három évvel öngyilkossága előtt festette a művet, és Adolphe Monticelli iránti rajongásból született. A festmény becsült értéke 50 millió dollár, így nem meglepő, hogy a tolvajok célkeresztjébe került.

Néhány órával a 2010-es második lopás után az egyiptomi hatóságok és a rendőrség úgy vélték, hogy a festményt a kairói nemzetközi repülőtéren megtalálták, amikor két gyanúsított megpróbált felszállni egy Olaszországba tartó repülőgépre. Ez a nyom azonban hamisnak bizonyult, és a festmény holléte máig ismeretlen.

Ez is érdekelhet: Kilenc év után találták meg az ellopott Picasso- és Mondrian-festményt

Johannes Vermeer – A koncert

Wikimedia

A Johannes Vermeer által 1664-ben festett A koncert 1990-ben tűnt el az Isabella Stewart Gardner Múzeumból. Egy tolvajbanda bostoni rendőrnek öltözve ment be a múzeumba, akik azt állították, hogy egy hívás miatt érkeztek ki. A tolvajok összesen 13 festményt loptak el, köztük Vermeer híres művét. A festmény becsült értéke 200 millió dollár, így a világ legértékesebb, vissza nem szerzett műkincsének rekordját is tartja.

De nem ez az első eset, hogy a festmény holléte ismeretlen. 1696-ban Amszterdamban eladták, és több mint 100 évig nem került elő újra. Isabella Stewart Gardner 1892-ben vásárolta meg Párizsban 5000 dollárért, majd 1903-ban került a múzeumba.

Rembrandt – Krisztus a viharban a Galileai-tengeren

Wikimedia

A bostoni rablás során egy másik értékes festményt is elraboltak: Rembrandt Krisztus a viharban a Galileai-tengeren című műve is eltűnt.

A festmény vélhetően Rembrandt egyetlen tengeri alkotása. Az 1633-ban festett kép szintén a világ legértékesebb eltűnt műalkotásai közé tartozik. A lopással kapcsolatban azóta történtek (minimális) fejlemények: az FBI 2013-ban azt állította, hogy ismeri a bűncselekmény elkövetőit, és hogy a lopást nem egy személy, hanem egy banda követte el.

Azóta azonban nem történt más előrelépés az üggyel kapcsolatban – a rablással kapcsolatos információkért 5 millió dollár jutalom jár. A múzeumban még mindig ki vannak állítva az ellopott festmények üres keretei.

 Raffaello – Portrait of a Young Man

Wikimedia

A nácik által Lengyelországban elrabolt Portrait of a Young Man képet feltehetően Raffaello készítette 1513 körül. A festményre gyakran úgy hivatkoznak, mint a második világháború óta eltűnt egyik legfontosabb műkincs. Bár a téma vitatott, valószínűleg Raffaello önarcképe látható a képen.

1939-ben Augustyn Józef Czartoryski lengyel hercegnek sikerült megmentenie néhány darabot a Czartoryski Múzeumból, köztük Raffaello portréját, de a Gestapo végül felfedezte. A portrét Berlinbe, majd Drezdába küldték, hogy a linzi Führer-gyűjtemény része legyen. A festményt utoljára Krakkóban látták, jelenlegi helye még mindig ismeretlen.

Caravaggio – Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel 

Wikimedia

A történelem egyik legtermékenyebb művészének, Caravaggiónak művei a legértékesebb műalkotások közé tartoznak. Emiatt többször próbálták már ellopni őket, az egyik sikeres lopás 1969-ben történt, amikor a Szicíliában, Palermóban található Szent Lőrinc oratóriumból elvitték a Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel című képet.

A festmény az oltár felett függött, és közel hat négyzetméteres volt. A tolvajnak a méretéből adódóan ki kellett vennie a festményt a keretből. Az Oratóriumból más műtárgyakat, értékes faanyagokat és gyöngyházberakásos padokat is kifosztottak. A festmény holléte a mai napig ismeretlen, úgy vélik, hogy a szicíliai maffia lophatta el


A figyelmetekbe ajánljuk