Goya legrejtélyesebb képével kapcsolatban a mai napig csak találgatunk
A művészettörténetben kevés olyan alkotás létezik, amelyről annyira kevés konkrétumot tudunk, mint Francisco Goya egyik legismertebb, mégis legrejtélyesebb festménye, a közkeletűen csak A kutya néven emlegetett mű. Látszólag egyszerű képről van szó, mégis ez az egyik legtöbbet vitatott alkotás a művész életművében.
A félreértések sora már az elnevezésnél elkezdődik, Goya ugyanis soha nem adott címet ennek a festménynek – ahogyan a teljes Fekete festmények ciklus egyetlen darabjának sem. Ezek a művész életének legsötétebb időszakában születtek, amikor idős korában, szinte teljes elszigeteltségben élt Madrid peremén, egy házban, amelyet találó módon a „süket ember villájaként” emlegettek. Ezeket a képeket nem kiállításra szánta: a falakra festette őket, saját lakóterének részeként. A festmények nem a közönségnek szóltak, hanem egy belső világnak, amelyet a háború brutalitása, a testi leépülés és a pszichés szorongás határozott meg.
A ma használt címek, köztük A kutya, Az elsüllyedő kutya vagy A vízbe fúló kutya, mind utólagos elnevezések. Ezek részben segítik a befogadást, részben viszont már eleve egy konkrét értelmezési irányba terelik a nézőt. A kompozíció nagy része üres, a tér meghatározhatatlan, a kutya pedig felfelé néz – látszólag valamire reagál, amit mi nem látunk. Évtizedeken át ebből a semmi felé irányuló tekintetből születtek az értelmezések: a magány, az egzisztenciális kiszolgáltatottság, sőt Spanyolország hanyatlásának allegóriája is felmerült.
A kép története azonban ennél bonyolultabb. Egy 1873-ban készült fénykép – amikor a festmények még a falon voltak – arra utal, hogy a kutya eredetileg nem üres térbe nézett. A fotón apró, madárszerű alakok láthatók a kép felső részén, amelyek később eltűntek. A festmény ma ismert formáját ugyanis nagymértékben befolyásolta az áthelyezés folyamata.
A 19. század végén a ház új tulajdonosa kezdeményezte a Fekete festmények megmentését, amit Salvador Martínez Cubells végzett el. A falról vászonra történő átvitel az úgynevezett „strappo” technikával történt, ami bár megőrizte a műveket, elkerülhetetlenül változtatott rajtuk. Részletek vesztek el, arányok módosultak, és az eredeti kompozíció bizonyos elemei eltűntek. Ez teszi A kutyát különösen problematikussá az értelmezés szempontjából. Amit ma a madridi Prado falán látunk, az nem feltétlenül az, amit Goya eredetileg megfestett. A hiány – az, amit már nem látunk – a kép jelentésének része lett.
Olvasd el ezt is!