George Miller legújabb Mad Max-filmje A harag útjában megismert Furiosa eredettörténete. A 2015-ös alkotásban bemutatott karakter fiatalabb énjét Charlize Theron helyett korunk egyik legfelkapottabb színésznője, Anya Taylor-Joy alakítja, ezen kívül azonban nem sok minden változott: az összetéveszthetetlen hangulatú világban ugyanazt kapjuk, csak kicsit még intenzívebben.
Hátrányból indul a Furiosa, hiszen előzményfilm lévén képtelenség, hogy akkora meglepetést okozzon, mint A harag útja kilenc évvel ezelőtt. Azt az alkotást a szakma, a sorozat rajongói és az újdonsült nézők egyöntetűen kiáltották ki az elmúlt évtizedek egyik, ha nem a legjobb akciófilmjének a teljesen egyedi stílusnak és ritmusnak köszönhetően.
Ha nem láttuk volna A harag útját, valószínűleg a Furiosát is az elmúlt huszonnégy év legjobban sikerült posztapokaliptikus mozijának szavaznánk meg – de hát láttuk, amit pedig most nézünk, az egy az egyben abból az élményből táplálkozik.
Fotó: IMDb
Ez is érdekelhet! A 4 legjobban várt film, ami még idén megérkezik a mozikba
A történet Furiosáról (Anya Taylor-Joy) szól, aki gyermekkorában a Dementus (Chris Hemsworth) vezette motoros hordához kerül. Bár kevés esélye van rá, A harag útjából már tudjuk, hogy megéri a felnőttkort, elveszíti egyik karját, és Halhatlan Joe háborús teherautóját vezető imperátorrá válik.
Az előre megválaszolt kérdések miatt a Furiosában sokkal kevesebb forog kockán, mint a 2015-ös filmben. Aki meghal, az – egy-két kivétellel – vagy egy utolsó szemétláda, vagy túl rövid ideje van a vásznon ahhoz, hogy igazán megrendítsen az elvesztése. Akinek a kudarca pedig igazán hatásos lenne, arról előre tudjuk, hogy sikerrel jár majd.
Az egyetlen kérdés tehát a „hogyan” marad – George Miller pedig minden eddiginél hangosabban válaszol.
A Furiosában lényegében egy perc pihenés sincs, a menekülés és üldözés végtelennek tűnő körforgását látjuk kvázi megszakítás nélkül – egyedül a nagyobb egységeket tagoló fejezetcímek alatt van némi időnk észbe kapni (ez egyébként üdítő újítás az előző filmhez képest.) A már ismert lángszórók, sivatagjáró motorok és a háborús teherautó mellé rengeteg plusz perverz kínzást, torzszülöttet, levágott végtagot, megmagyarázhatatlan emberi gonoszságot és minden eddiginél több kilátástalanságot kapunk.
Fotó: IMDb
Simon Duggan operatőri munkája szinte tökéletes: egy-két szándékosan szokatlan, mégis kissé esetlennek ható megoldást leszámítva letaglózó, az előző filmével majdnem megegyező képi világot teremt. Az univerzumot Tom Holkenborg – az előző résznél visszafogottabb – zenéje mellett a sound design teszi igazán nyomasztóvá.
Attól viszont nem kell tartanunk, hogy a motorzaj elnyomja majd a párbeszédeket, ezekből ugyanis elég kevés került a filmbe – mégsem hiányoznak különösebben.
Miller annyira jó érzékkel helyezi az audiovizuálisan erős akcióra a hangsúlyt, hogy teljesen belefér az, hogy a film húzónevének számító Taylor-Joy csak a negyvenedik perc környékén lép színre, onnantól pedig összesen harmincszor szólal meg. A szemeiben és a testbeszédében egész egyszerűen minden benne van, amit Furiosáról tudnunk kell.
A kilátástalan küzdelem pedig annyira erős atmoszférát teremt, hogy a történet nem ragad meg a látvány szintjén: a folyamatos kegyetlenség idővel embert próbálóvá válik. A harag útja óta készült leggrandiózusabb akciófilm egyben az egyik legnyomasztóbb is, amit valaha láttam. A Furiosát mindenki, aki teheti, moziban nézze meg – hazafelé pont lesz egy kis ideje elgondolkodni az élet értelmén.
Furiosa: Történet a Mad Maxből, 148 perc, 8/10
