Vietnámi hagyomány
Fotó: Getty Images

4 meghökkentő szokás a világ legkülönbözőbb tájairól

Busójárás? Húsvéti locsolkodás? A hazánkban jól ismert hagyományok nekünk teljesen természetesek, ám a külföldről érkezetteknek igencsak furcsának tűnhetnek. Épp ezért mi is összegyűjtöttünk négy olyan szokást a világ különböző részeiről, ami számunkra lehet meghökkentő.


​Piros szín használata, Dél-Korea

Piros sz\u00edn

Fotó: Shutterstock

A távol-keleti országban különösen ünneplik a szerelmesek napját, de akad náluk még megannyi furcsaság. Koreában a balszerencsének is van színe: ez pedig a kulturális hiedelmeknek és hagyományoknak köszönhetően a piros.

Valakinek a nevét piros tintával írni nem szabad, mivel úgy tartják, hogy ez balszerencsét hoz arra, akinek a nevét leírják. Azonban létezik kivétel: a vörös tinta használható a dojangnál (aláírás helyett használt személyes bélyegzőnél). Ebben az esetben nem társítják a balszerencsével vagy a halállal.

Továbbá bizonyos kontextusokban a vörös tinta szerencsét és áldást is hoz. A holdújév alkalmából a sae-bae don névre hallgató piros borítékokat adnak a gyerekeknek a szerencse és a jólét jeleként.

Ruhaégetés, tányértörés, Németország

Sok hagyomány kötődik a régóta fennálló ünnepekhez, amilyen az esküvő is. A német tradicionális szokás szerint, amikor a leendő menyasszony és a vőlegény a nagy napra készül, tartanak egy úgynevezett polterabendet, egyfajta esküvő előtti mulatságot. Ez pedig korántsem egy átlagos lány- vagy legénybúcsú.

A család, a barátok, a szomszédok és az egész falu részt vesz benne. Az összegyűlt vendégek olyan tárgyakkal érkeznek, mint a kőedények és porcelánok, amelyek csak arra várnak, hogy megannyi darabra törjék őket szét.

Cél a szellemek elijesztése. A jegyespárnak fel kell söpörnie az összetört maradványokat, együtt rendet rakva a felfordulásban, és várni közelgő egyesülésüket.

Észak-Németországban még egy plusz csavart tettek a polterabend eseményébe. Amikor az óra éjfélt üt, a vőlegény nadrágját és a menyasszony melltartóját elégetik, ezzel jelképezve a szingli élet végét. Mindez a kereszténység előtti időre vezethető vissza, még abból az időből, amikor úgy hitték, hogy a zaj és a káosz elűzi a rosszindulatú szellemeket. A polterabend szó a polten (zajongás) és az abend (este) szavak kombinációja. Ez pedig máris sok mindent megmagyaráz.

Ez is érdekes lehet számodra: Tószt, 7 év rossz szex és a menyasszony lopott cipője: 4 érdekes ivási szokás a világból

​Jegyespár leköpése az esküvőn, Görögország

Esk\u00fcv\u0151 G\u00f6r\u00f6gorsz\u00e1gban

Fotó: Shutterstock

Képzeljük el a következőt: a görög menyasszony és a vőlegény készen állnak arra, hogy házaspárként lépjenek az oltár elé. Miközben a nagy belépőjük zajlik, a vendégek minden szeretetükkel és jóindulatukkal együtt úgy tesznek, mintha leköpnék őket. Igaz, nem valódi nyál repül a levegőben, ez inkább csak egy szimbolika.

A furcsa tradíció célja, hogy megvédje az ifjú párt az esetlegesen rájuk leselkedő gonosz szellemektől, akik úgy döntöttek, hogy megzavarják a nagy napot.

Ezt is olvasd el! Krampusztól a KFC-ig: 8 furcsa karácsonyi szokás a világ minden tájáról

Feleségcipelő verseny, Finnország

Ha a klasszikus atlétika számok közé nem is került be, az északi országban nagy népszerűségnek örvend ez az évente megrendezett sportesemény.

Egy homokkal töltött akadálypályán sprintelnek végig a férfiak, miközben női partnerüket magukon cipelik. 1992 óta pedig már világbajnokságot is rendeznek a finnek Sonkajärvi városában

. A honorárium sem maradhat el, hiszen a díj: a feleség súlya sörben. Az elmúlt évtizedekben az egész világon elterjedt, szabályai közé tartozik többek között, hogy a páros női tagjának legalább 17 évesnek és 50 kilósnak kell lennie.

Hogyha még több ehhez hasonló érdekességet szeretnél megtudni, olvasd el a Drive Magazin ebben a témában írt cikkét is!

A figyelmetekbe ajánljuk