Az Oscar-gála – 1929 óta tartó történelme során – minden évben nagy port kavar a filmes világban. A legtöbbször a közönség által is imádott alkotások viszik el a legnagyobb díjakat, de arra is volt már több példa, hogy könnyen felejthető mozikat magasztaltak fel az ítészek. De mi van azokkal a filmekkel, amelyek bár a közönség és a kritikusok tetszését is elnyerték, az Amerikai Filmakadémia már-már a létezésüket sem volt hajlandó elismerni? Ezekből is akad egy pár.
A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)
Sergio Leone kincskeresős westernjét sok filmkedvelő a hatvanas évek legtökéletesebb és minden idők egyik legjobb filmjének tartja – ezt jól tükrözi az IMDb adatbázis top 250-es listája, ahol jelenleg is a tizedik helyen áll. A rendezőn és magán az alkotáson túl azonban még a színészeket – Clint Eastwoodot vagy Eli Wallachot –, esetleg a felejthetetlen zenét szerző Enrio Morriconét sem jutalmazta az Amerikai Filmakadémia – nemhogy díjjal, még egy jelöléssel sem.
Ezt is nézd meg! Hollywood már találgat – így alakulhatnak a főbb kategóriák a 2024-es Oscar-gálán
A sebhelyesarcú (1983)
Ma márBrian De Palma egyik csúcsteljesítményeként emlegetik A sebhelyesarcút, amelyben Al Pacino is élete egyik legerősebb alakítását nyújtja. A felemelkedés utáni bukássztorit, és a gengszteréletet bemutató filmeket is szeretik a hollywoodi kritikusok, Tony Montana karakterének történetében pedig mindez meg is volt, a végtelenül feszült és izgalmas krimi-drámát azonban egyetlen díjra sem jelölték.
A gyűlölet (1995)
Ha egy igazán realisztikus, nyers filmet szeretnénk látni a gettókról, valamint a mindent magába ölelő külvárosi alvilágról, Matthieu KassowitzA gyűlölet című alkotása lesz a tökéletes választás. Bár egy nem angol nyelvű mű könnyebben maradt a radar alatt, a Vincent Cassel főszereplésével készült, jelentős társadalmi kritikával is átitatott dráma mindenképp megérdemelte volna legalább a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának aranyszobrocskáját.
A film három párizsi fiatalember hétköznapjait mutatja be, akik egy olyan környéken élnek, ahol mindennapos az utcai erőszak és az emberölés. Vincent, Said és Hubert épp annak megy utána, mi történhetett egyik barátjukkal, akit egy rendőr vert össze.
A nagy Lebowski (1998)
A Coen-fivérek számos elismert alkotásuk után végül a Nem vénnek való vidékért kapták meg a legjobb filmnek járó elismerést 2008-ban. Azelőtt is jutalmazták már őket díjakkal, de az 1998-ban megjelent A nagy Lebowskit valahogy teljesen elkerülte a szakmai dicséret. A békésen élő címszereplő „élj és hagyj élni!" felfogását felborítja két gengszter, akik összepiszkítják nagyra becsült perzsaszőnyegét.
A rendezőpáros legjobban idézhető mozija egy tökéletes vígjáték, amely egyszerű és emlékezetes karaktereivel korának egyik meg nem becsült gyöngyszeme volt.
Ez is érdekelhet: 6 tény az Oscar-díjátadóról, amit nehéz elhinni, hogy valójában megtörténtek
Szerelemre hangolva (2000)
Erről a listáról nem hiányozhat minden idők egyik legszebb romantikus filmje. Kar-Wai Wong Szerelemre hangolva című alkotása, amely egyszerűen semmi máshoz nem hasonlítható. Az amerikai klisékkel ellentétben ez a mozi keveset mond ki szavakkal, helyette mindent az atmoszférával sugall a két főszereplő közti érzelmekről. Könnyen lehet, hogy az Akadémia azért nem vette számításba a filmet, mert ugyanebben az évben nem ez volt az egyetlen kínai alkotás a lehetésges jelöltek között, aTigris és Sárkány ugyanis szintén a közönség és a kritikusok egyik kedvence volt 2008-ban.
Kill Bill 1 & 2 (2003, 2004)
Ha Quentin Tarantinóról van szó, rengeteg alkotása szerepelt – legalább jelöltként – az aktuális Oscar-gálákon.
Akad azonban olyan, a közönség által imádott műve is a filmográfiájában, amely egyetlen jelölést sem érdemelt ki az Akadémiától. Pedig a Kill Bill mindkét része felejthetetlen, Uma Thurmanről pedig ne is beszéljünk.
