a kiállítás a dubaji Jövő Múzeumában, mely azt mutatja be, hogy néz majd ki világunk 2071-ben
Fotó: Profimédia

Ilyen lesz az életünk 50 év múlva − mutatja be egy látványos jövő kiállítás

A német Atelier Brueckner stúdió és tervezőpartnerei egy olyan, a dubaji Museum of the Future (Jövő múzeuma) számára készült, magával ragadó kiállítást hoztak létre, amely a 2071-es világunkat hivatott vizsgálni.


A Journey of the Pioneers (Az úttörők utazása) elnevezésű állandó kiállítás a nemrég megnyitott múzeum számára készült, amelyet a helyi Killa Design stúdió tervezett.

Az Atelier Brueckner az idei Dezeen Awards díjra jelölt kiállítást három részre osztotta, amelyek célja annak vizsgálata, hogyan nézhet ki a világ 50 év múlva. A szekciók középpontjában az élet az űrben, a biotechnológiai fejlesztések és a jólét jövője áll. Az egyes körzeteket különböző anyagok és módszerek felhasználásával tervezték meg, hogy azok eltérő, de egymással összefüggő narratívákat jelenítsenek meg.

Ez is érdekelhet: 5 milliárd dolláros, gigantikus, Hold-alakú hotelt építenek Dubajban

Az első rész egy űrállomáson zajló életre, a második egy olyan szervezetre összpontosít, amely a veszélyeztetett ökoszisztémák regenerálását tűzte ki célul, az utolsó pedig a jóléti rituálék jövőbeli fejlődését vizsgálja.

Az élmény olyan témákat és narratívákat érint, amelyek a jelenben relevánsak, és előreláthatólag a jövőben is szembe kell velük néznünk. Az élmény egyszerre informatív és transzformatív, és arra szólítja fel a látogatókat, hogy induljanak el egy olyan expedícióra, amelynek során egyéni döntéseik révén részesei lesznek egy kollektív erőfeszítésnek, mely egy jobb jövő megteremtésére irányul

− mondta az Atelier Brueckner.

Az űrállomás

a ki\u00e1ll\u00edt\u00e1s a dubaji J\u00f6v\u0151 M\u00fazeum\u00e1ban, mely azt mutatja be, hogy n\u00e9z majd ki vil\u00e1gunk 2071-ben

Forrás: Profimédia

Az első rész az OSS Hope űrállomást mutatja be − a legnagyobb ember alkotta objektumot az űrben. A kiállításon belül a látogatók az űrből kitekintve egy digitális képet láthatnak, amely a Földet ábrázolja 50 év múlva. Közben a látogatókat arra toborozzák, hogy vállaljanak el egy fiktív küldetést, amely igazodik az űrállomás általános céljához − a Nap energiájának felhasználása az emberiség energiaellátására a Holdról történő begyűjtésével, majd a Földre történő továbbításával.

További olvasnivaló: Tavaly második lett, idén már a legnépszerűbb úti cél a Közel-Kelet gyémántja

​Az organizmusok digitális könyvtára

Ez a rész különféle organizmusokat mutat be, például egysejtű szervezeteket, növényeket és emlősöket. Ez a rész a HEAL Institute nevet viseli − mely a biomérnöki tudományok segítségével segít a károsodott ökoszisztémák regenerálásában. Ide tartozik a „digitális Amazonas" is, amely azt mutatja be, hogy az esőerdő élővilága hogyan kapcsolódik egymáshoz. Ebben a negyedben található a Könyvtár is, amely 2400 lézergravírozott kristályüvegből áll, amelyek különböző fajokat ábrázolnak. Ezek között vannak egysejtűek, növények és emlősök, amelyek 2071-re vagy élnek, vagy kihalnak.

A tér, ahol önmagunkkal találkozunk

ki\u00e1ll\u00edt\u00e1s a dubaji J\u00f6v\u0151 M\u00fazeum\u00e1ban

Fotó: Profimédia

A harmadik és egyben utolsó részt az Atelier Brueckner úgy jellemzi, mint „a tér, ahol az úttörők önmagukkal találkoznak". Itt a látogatók újra kapcsolatba léphetnek az érzékeikkel, miközben felfedezik, hogyan fog kinézni a jólét jövője egy egyre inkább technológiai világban. Számos technológiát alkalmazó terápiát és kezelést találunk itt, mint például a Mozgásterápiát, ahol a látogatók felfedezhetik és megismerhetik a tánc jótékony hatását. A tér további terápiás területei közé tartozik a földelés, a kapcsolat és az érzés.

Ehhez a részhez tartozik a Központ is, amelyet a pihenés és a szemlélődés tereként terveztek.

Az egész élmény tervezési megközelítése a hitetlenség felfüggesztésének gyakorlása volt, meggyőző környezetek kialakítása az anyagválasztás és az általános térkialakítás, valamint a különböző narratív és érzékszervi elemek bonyolult, partitúra-szerű színpadra állítása révén

− mondta az Atelier Brueckner.

A fő kiállításon kívül a múzeumban egy, a jövő innovációit és termékeit bemutató tér is helyet kapott. A kiállítás a Dubai Future Foundation projektje, és Brendan McGetrick tervező és kurátor kreatív irányítása alatt áll.

Forrás: Dezeen


A figyelmetekbe ajánljuk