dubaj városkép

Tavaly második lett, idén már a legnépszerűbb úti cél a Közel-Kelet gyémántja

A Föld lakosságának tíz százaléka találkozott már a TikTokon Dubaj városával – persze, csak ha a többszöri megtekintéseket nem vesszük figyelembe.

Dubaj a legnézettebb úti cél a TikTok-on, a #Dubai hashtaggel ellátott videók megtekintése összesen több mint 81,8 milliárdot tett ki – közölte a Travel Daily a Bounce utazásszervező cég új jelentése alapján.

A város 2021-ben még a második helyen állt, New Yorkot előzte idén, és a Bounce által közzétett TikTok Travel Index szerint jócskán megdöntötte a tavalyi számokat.

Shutterstock

A jelentés szerint a gazdagság és a luxus szinonimájává vált Dubaj az egyik legkeresettebb úti céllá nőtte ki magát a luxusnyaralók között. Nem véletlen, hiszen az ultramodern a világ legelképesztőbb építészeti alkotásainak is otthont ad, ilyen például a Föld legmagasabb épülete is, a Burj Khalifa.

Shutterstock

A második helyen a már említett New York áll, jócskán lemaradva, 59,5 milliárd megtekintést hozott a TikTokon. Az elemzés szerint hiába vesztette el a város az első helyet, még mindig hatalmas nézettséget hoz, és a következő években simán vissza is szerezheti a dobogó legfelső fokát.

A harmadik helyen 36,8 milliárd megtekintéssel London áll, megelőzve a tavalyi bronzérmes Isztambult – utóbbi 34 milliárd megtekintést hozott. Az ötödik helyen Párizs 33 milliárddal, majd három amerikai város, Miami, Los Angales és Chicago (24,6; 20,8; és 17,9 milliárddal) következik. A top 10-et a Toronto majd Madrid zárja, 17,1 és 16 milliárdos megtekintéssel.


A figyelmetekbe ajánljuk