Annyira sikeres volt a Barbie, hogy hamarosan újabb babás film készülhet
Mattel

Annyira sikeres volt a Barbie, hogy hamarosan újabb babás film készülhet

A Greta Gerwig által rendezett és Margot Robbie főszereplésével készült Barbie-film világszenzáció lett 2023-ban. A mozi összbevétele elérte az 1,45 milliárd dollárt, megdöntve számos rekordot és az év legnagyobb bevételű filmje lett. A film sikere után számos Mattel játék alapján készülő film került ötlet- vagy fejlesztési fázisba, írja a Screenrant.



A legújabb Mattel-játék, amely filmvászonra kerülhet, az a Monster High. A 2010-ben indított játéksorozat karakterei természetfeletti erővel bíró, divatkedvelő tinédzserek, akiket olyan klasszikus horrorfilm-szörnyek ihlettek, mint például Frankenstein, Drakula vagy a Múmia. Az élőszereplős Monster High-filmet a Mattel és a Universal közösen készíti, a produceri feladatokat pedig Akiva Goldsman (Egy csodálatos elme) látja el.

Monster High-babák

Fotó: Shutterstock

​Miért lehet sikeres a Monster High?

Bár a Barbie hatalmas sikert aratott, ez nem jelenti azt, hogy minden játéksorozat alapú film automatikusan kasszasiker lesz. Példaként említhető a 2019-es UglyDolls, amely 32,5 millió dolláros bevételt ért el a körülbelül 45 millió dolláros költségvetésével szemben, vagy a 2021-es G.I. Joe: Snake Eyes, amely 40,1 millió dollárt hozott a hozzávetőlegesen 100 millió dolláros büdzsé ellenében.

Azonban a Monster High az egyik legvalószínűbb jelölt a sikeres élőszereplős filmek sorában. Ennek oka, hogy a Monster High már egy erős multimédiás franchise-ként vágott bele a feladatba.

A játéksorozat mellett számos könyv, videojáték és animációs film is része a brandjüknek, valamint két élőszereplős film is készült már, amelyeket a Nickelodeon adott ki 2022-ben és 2023-ban.

Hasonlóan a Barbie-hoz, ennek a sztorinak is hosszú távú rajongótábora van, amely már ismeri a játékkarakterek köré épített történeteket, ami jelentős előnyt jelenthet a film számára.

Ezenkívül a film kihasználhatja a gyerekeknek és fiataloknak szóló horrorfilmek közelmúltbeli trendjét, amelyet olyan sikerek fémjeleznek, mint a Netflix Wednesday című sorozata, vagy a Hotel Transylvania animációs filmsorozat.

Bár kicsi az esély arra, hogy a most készülő új film, megjelenése után akkora blockbuster lesz, mint a Gerwig-féle Barbie, a Monster High a már meglévő rajongótábora és a karakterekkel kapcsolatos történetkövetések miatt nagy eséllyel indul a siker felé.

A figyelmetekbe ajánljuk