Alternatív megoldás: postaládából kukucskálva tart előadást egy japán társulat
Egyre több alkotó és társulat kezd bele alternatív megoldásokba a koronavírus idején.

Volt olyan együttes, aki buborékokba zárta közönséget és magukat is, hogy így járjanak túl a koncert alatt a járvány eszén, mások egy furgonból adnak egyszemélyes koncerteket a rajongóknak, és pont a hétvégén számoltunk be egy előadásról, ahol ultraibolya fény védte a táncosokat a koronavírustól. Az online előadásokról nem is beszélve.

Mára is jutott egy újszerű módszer: a japán Moonlight Mobile Theatre táncegyüttes különleges formáját választotta annak, hogy visszacsábítsa az embereket avantgárd előadásaira, úgy, hogy az minden biztonsági előírást betartsanak.

A Reuters cikkéből kiderül, hogy a társulat a közönséget külön fülkébe ülteti, amik külön ajtóval rendelkeznek, és egy postaláda-nyílásra emlékeztető lyukon követhetik figyelemmel az előadást. Elsőre furcsa ötletnek tűnhet a nem túl kényelmes és látványos fülke, de Nobuyoshi Asai, a színház művészeti vezetője és koreográfusa szerint szándékosan építették így ki a helyszínt.

Szerinte az apró réseknek köszönhetően a közönség jobban belemerül az előadásokba, és nagyobb figyelemmel követi azt.

A társulat december óta tartja a „kukucskáló-előadásokat", miután a járvány miatt le kellett mondaniuk a bemutatók nagy részét. Ám úgy tűnik, van rá igény, mivel a kezdés óta mind a tizenkét darabra elkeltek a jegyek.

Bár ez biztató adatnak tűnhet, de az óvintézkedések miatt minden előadásra csupán 30 embert engednek be, ami Asai elmondása szerint még az előadás költségeit sem fedezi, és az állami támogatások alig segítik ki a társulatot a megélhetésben. Ettől függetlenül rendületlenül bízik az innovatív ötletében, mivel szerinte más megoldás nincs a jelenlegi helyzetben, és nem akarja veszni hagyni a művészetét és a táncosait.


A figyelmetekbe ajánljuk