Furgonból ad egyszemélyes koncerteket egy rockzenekar
Egy kisteherautóból klubot alakítottak, hogy elérjék a rajongókat a világjárvány idején.

A Milliarden nevű, két tagból álló német zenekar egy furgont klubbá alakított, ahol egy-egy rajongó számára adnak személyes koncerteket. Az egyedi színpadot csupán egy műanyag függöny választja el a nézőtértől, a hangulatos légkört pedig különböző fényeffektusok, plakátok és műrózsák adják. A számaikat akusztikus változatban adják majd elő.

Ugyan a koronavírus-járvány következtében Németországban is lényegében megszűntek a különböző kulturális események, beleértve a koncerteket is, de a Milliarden elmondása szerint elsősorban olyanokhoz szeretnének eljutni, akik amúgy is nehezen jutnak el hasonló eseményre – például az anyagiak vagy a távolság miatt.

A zenekar ezért is veszi célba a kisebb falvakat, ahol a házak előtt állnak majd meg, hogy az ott lakóknak játszhassanak.

A rajongók a közösségi médián keresztül nyerhetnek jegyeket az exkluzív koncertre.

Azért nem kell naivnak sem lenni: a zenekar ebben a hónapban adta ki harmadik stúdióalbumát, Schuldig (Bűnös) címmel.

Azonban a Milliarden mindezt teljesen ingyen csinálja, hiszen elmondásuk szerint a járvány óta mind ők, mind a rajongók is hatalmas adósságban vannak.

A figyelmetekbe ajánljuk