Operaház diótörő

Karácsonyi meglepetés az Operaháztól: A diótörő című mesebalett ingyenesen lesz megtekinthető

Ünnepi meglepetésként Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét teszi elérhetővő december 24-én és december 25-én a Magyar Állami Operaház.


Az OperaLive-közvetítéssorozat különkiadásában látható felvétel december 24-én 15 órától másnap éjfélig lesz ingyenesen megtekinthető – közölte a Magyar Állami Operaház kedden az MTI-vel.

E. T. A. Hoffmann német romantikus író A diótörő és az egérkirály című meséje nyomán született klasszikus balett 1950 óta szinte minden évben a Magyar Állami Operaház karácsonyi repertoárjának része, a sorozat eddig mindössze az 1956-os forradalmat követően és az Ybl-palota előző felújítása idején, 1981-ben és 1982-ben szakadt csak meg.

Az Operaház 2016-ban rögzítette A diótörő című produkcióját, amely a 21. századi táncművészeti és látványvilágbeli elvárásokhoz igazítva frissítette fel a mű tradicionális erényeit is megőrző előadást – olvasható a tájékoztatóban.

A koreográfiát a nemzetközileg elismert Wayne Eagling és Solymosi Tamás jegyzi, a jelmeztervező Rományi Nóra volt, a díszletet Oláh Gusztáv korábbi remekének nyomán Vavrinecz Beáta készítette. A főbb szerepekben Leblanc Gergely, Sarkissova Karina, Komarov Alekszandr és Radziush Mikalai láthatók, közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara (karvezető Hajzer Nikolett), vezényel Déri András.

Az előadás a dalszínház Facebook oldalán és az Origo hírportál felületén is elérhető lesz.

Az OperaLive sorozatban december 26-án Händel Messiás című oratóriumából, december 27-én Puccini Bohémélet című operájából, december 30-án pedig ifj. Johann Strauss A denevér című operettjéből csendülnek fel részletek zongorakísérettel. A közvetítésekről további információk az Opera honlapján olvashatók.

A figyelmetekbe ajánljuk