Ma kezdődik a Madách Színház online színháza

Ma kezdődik a Madách Színház online színháza

Az Örökké fogd a kezem! című előadással startol a SzínpadON, a Madách Színház online színháza. A darabot Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában láthatja a közönség.

„A járvány első szakaszának idején fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy nem hagyjuk magára a közönségünket, és biztonságos online formában is tartani fogjuk a kapcsolatot"

– olvasható a Madách Színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, megszületett két produkciójuk művészházaspárok előadásában, a saját lakásukból közvetítve. A sikert látva úgy döntöttek, hogy ősszel új formában folytatják: színházi körülmények között, új, független, saját platformon. Nyáron új weboldalt készítettek, amely alkalmas az online előadások közvetítésére és a jegyértékesítésre is, valamint a Madách Stúdiót felszerelték minden szükséges eszközzel, amely lehetővé teszi, hogy előadásaikat a lehető legmagasabb minőségben játsszák és juttassák el a nézők otthonába.

Az online színház ma, az Örökké fogd a kezem! című előadással indul: Carol Rocamora darabja Anton Pavlovics Csehov író és Olga Knyipper színésznő szerelmének és házasságának története, amelyet Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában, Szirtes Tamás rendezésében láthat a közönség.


A közleményben a rendezőt, a színház igazgatóját idézik, aki kiemelte: az, hogy a színház képes folyamatosan változni, megújulni, és az, hogy a kényszerben is megtalálja a lehetőséget, bizonyíték a színház életképességére.

Rudolf Péter kiemelte: a Madách Színház kezdte idén nyáron ezzel az előadással a streamelést, ma pedig már az egész színházi világ ezzel az eszközzel él.

„Ennek köszönhetően élőben nézhette az Egyesült Államokban az írónő, és fantasztikus, hogy ez a modern eszköz, a stream milyen plusz találkozási pontokat teremt"

– fogalmazott.

Nagy-Kálózy Eszter elmondta: nagyon megszerették a darabot. Az elmúlt hónapokban tovább értek bennük a szerepek és remélik, hogy az új, színházi körülmények között még jobb lesz az előadás.

A mai darab 19:00-tól látható, jegyek és bővebb információ a Madách Színház oldalán található.

A figyelmetekbe ajánljuk