Klem Viktor – vírusról, horrorról és egy reményteli jövőről

A tavaszi első hullám karanténidőszakát is így töltötted?

Részben. Egyik napról a másikra nem mentünk dolgozni. Ez a kényszerpihenő akkor pont jól jött nekem, mert egy nagyon fárasztó és túlfeszített időszak volt a hátam mögött. A karantén első hónapját kiélveztem, lógattam a lábam otthon, viszont a nyár közeledtével már picit elegem lett belőle. Szerencsére, mire ráuntam önmagam társaságára, addigra fel is oldották a karantént. Végül a lehetőségekhez mérten és a biztonsági előírásokat követve lett egy kulturált nyaram, ami konszolidált volt, de egészen jól sikerült.

Mi a véleményed különböző online produkciókról? Számíthatunk tőled hasonlóra?

Nem igazán vagyok a híve ennek a formátumnak. Bár nagyon tisztelek minden olyan kezdeményezést, ahol próbát tesznek az alkotók a nézők kiszolgálására ezekben az ínséges időkben. Elképzelhető, hogy érkezik majd tőlem is olyan tartalom, amit online formában juttatunk el a nézőkhöz. Ám alapvetően nem érzem azt a késztetést, hogy a nappaliból váltsam meg a világot. Mégis bájosnak találtam, ahogyan a zenészek a kezükbe vették a hangszerüket a nappalijukban és otthonról játszottak a közönségnek. Hirtelen személyessé és emberivé váltak ezek a pillanatok.

»De hiszen én előadó vagyok, mi lesz most velem?«

Ránk tört egy hirtelen és váratlan, kollektív elmagányosodás. Mindannyian ott maradtunk kétségbeeséssel az arcunkon, hogy akkor most hogyan tovább?! Megható volt.

Na és szerinted hogyan?

Amikor leleményes alkotók megpróbálták profitképessé tenni a helyzetet, az számomra már izzadtságszagúvá vált. Mintha a vírussal próbáltak volna packázni, aki éppen azt mondta nekünk, hogy egy picit álljunk meg!

Azt gondolom, hogy ezt a vírust komolyan kell venni, az általa diktált szabályokat követni kell és az általa meghúzott határokat figyelembe kell venni nap mint nap.

Alapjáraton nem vagyok túl fegyelmezett ember, de ebben az időszakban megpróbálok az lenni.

Főszerepet játszol az egyik legelső magyar horrorfilmben, a Post Mortemben. A forgatása már tavaly befejeződött, de így is rosszkor jött a járvány. Bemutatjátok januárban?

Ebben a kérdésben - kiegészülve a forgalmazóval - a producerek döntenek. Nagyban függ attól, hogy milyen lehetőségeink lesznek a következő hónapokban, ami a mozikat illeti. Ugyan az elmúlt években nagy bizalmat kaptak a magyar filmek a nézőktől, de ebben az időszakban nagy kockázat lenne elengedni egy átlagnál magasabb költségvetésű filmet, amilyen a Post Mortem is. Főleg, hogy a hollywoodi piac iszonyatosan keményen diktál:

a magyar filmek általában akkor tudnak nagy nézettséget produkálni, ha a nagy költségvetésű amerikai produkciók kezét fogva kerülnek a mozikba.

Ha nincs néző a blockbuster filmeken, nem marad reménye a magyar produkcióknak sem. Ha James Bond stabilan hozza a maga nézőszámát, akkor már mi is nagyobb eséllyel indulunk. Ráadásul itthon a Post Mortem bemutatása egy műfaji kísérlet lesz – akármennyire is biztatóak az előjelek. Iszonyú boldog lennék, ha már januárban lehetne premiert csinálni, de most tényleg higgadtan és az észérvek mentén kell cselekedni.

Ahogy te is említetted, a Post Mortem egyelőre csak egy kísérlet, ami abból fakadhat, hogy sokak szerint még mindig rétegfilmnek számít itthon a horror. Mire számítasz?

Laikus horrornézőként azt látom, hogy a fiatal korosztálynak nagyon vonzó a műfaj és sokan szeretik. Ráadásul a Post Mortemre olyanok is kíváncsiak lesznek, akik eddig nem voltak oda a horrorért, mivel magyar nyelven, magyar helyszínen és magyar történelmi szituációban játszódik a film. Bízom benne, hogy a Post Mortem nem csak a rettegni vágyó nézőket szolgája majd ki. Erősen penget krimi húrokon is a sztori, és a félelemnek szép érzelmi kivetülései vannak a karakterek viszonyaiban. Nem csodálkoznék, ha a későbbiekben többműfajú filmnek titulálná majd akár a szakma, akár a közönség.

A Varsói Filmfesztiválon is az érzelmi kivetülés miatt szerették?

Erre nem tudom a választ. A fesztivál profiljába nem igazán illett bele a horror műfaj, de kifejezetten jól fogadták. Máshol pedig már díjakat is kaptunk.

Hol?

Triesztben a különdíjat, valamint a Méliés zsűri elismerő oklevelét nyerte el a film a 20. Trieste Science+Fiction filmfesztiválon.

Mire készüljenek a nézők?

A krimi és a thriller is megjelenik a filmben, ahogy a klasszikus horror is. Inkább fojtogató és nyomasztó jellegében. Bennem legalábbis ez uralkodott, amikor pár hete megnéztem. Nem a folyamatosan sokkoló érzést okozza az emberben, amitől az arcunk elé kell kapdosni a kezünket, mert nem merünk a vászonra nézni. A vizualitása pedig abszolút nemzetközi színvonalú.

Ezek szerint te magad is kedveled ezt a stílust.

Alapvetően igen, de ebből a zsánerből kifejezett kedvencem például nincs. Vannak, amik nagyon erős hatást gyakoroltak rám. Szerettem az AZ első részét, illetve a Michael Myers féle filmeket. De nem vagyok elmélyülve a műfajban. Közel sem tudok úgy nyilatkozni a dologról, mint Bergendy Péter, aki már a pszichológia szakdolgozatát is erről írta.

Ha már szóba hoztad Bergendy Pétert: szerinted miért téged választott?

Ezt csak ő tudja megmondani. (nevet) Elhívott egy kávéra, ahol átbeszéltük, hogy milyen elvárásai és elképzelései vannak a filmmel kapcsoltban. Volt egy kis eszmecsere, ismerkedtünk és barátkoztunk is. Végül felkért a főszerepre. Megtisztelve éreztem magam, mivel a forgatókönyv elolvasása után nagyon lázba hozott a dolog.

Szakmailag jelentett kihívást a műfaj?

Rengeteg olyan effekt van a történetben, ami leírva nem tűnt bonyolultnak. Olyan trükkök, ahol valakinek lebegnie kell, vagy valaki, esetleg valami elsüllyed a föld alá, máskor szellemeket és paranormális jelenetet hoznak létre egy szereplő körül – ez színészileg és technikailag is egy új helyzet volt számomra. A már felvett anyaghoz pontosan tudnunk kellett, hogy mi mit jelent. A játékot és a később bekerülő effekteket, amiket hozzá „rajzoltak", nagyon össze kellett hangolni. Akár vágás, akár CGI vagy hangeffektek terén sok mindent meg kellett előlegezni forgatás közben. Bergendy Péter rengeteget segített, hogy el tudjam képzelni, ahogy egy üres szobában három-négy szellemmel viaskodom. Lényegében hasonló volt a mechanizmusa, mint a különböző amerikai szuperhős filmeknek:

ott a felvett kép, a színész leteszi a saját játékával az első pár téglát, aztán később hozzáépül csomó minden, hogy végül megszülethessen a végeredmény.

Tegyük fel, hogy túl vagyunk a bemutatón, a Post Mortem óriási siker. Jelenteni fog bármit is, hogy a te arcoddal fogják azonosítani az első magyar horrort?

Ez műfajtól független: egy színész élete mindig olyan, hogyha egy sikeres produkcióban vesz részt és a siker mellé kódolják az arcát, akkor az felemelő élmény – mintha szülinapja lenne az embernek, olyankor mindenki szeretettel van felé. Amikor pedig egy kudarcos vagy kevésbé sikeres filmhez társítják a pofiját, akkor azt érzi, hogy egy nagyon rossz buliba keveredett, ahol senki nem jó fej vele. Ebből a kettőből lehet választani. De ha olyasmire gondolsz, hogy filmtörténeti mérföldkőre csüccsenhettem, mert a Post Mortem az első magyar horrorfilm, nos ez izgi nagyon.

Inkább annak drukkolok, hogy ez a műfaj is vesse meg a lábát Magyarországon, csináljunk magyar horrorfilmeket a jövőben is.

Lehet rá számítani, hogy végleg átvándorolsz a filmek világába?

A magyar színész azt csinálja meg, amivel megkínálják. Van akinek a resztli marad, van, aki megkapja a finom, nagy falatokat. (nevet) Annyi felelősségünk van, hogy azt vállaljuk el, ami szerintünk tényleg jó lesz vagy értéket adhatunk hozzá. Kell ehhez egy pici boszorkányos ráérzés, hogy kikkel és mibe vágunk bele. Itthon nagyon kevesen vannak, akik megtehetik, hogy válogatnak a munkák között, de úgy gondolom, hogy a színészi meghasonlások elkerülhetőek lennének egy kicsit tudatosabb gondolkodással. Nehéz és bonyolult ügy...

A pandémia kellős közepén, amikor a színészek többségének leesik a gatyája, nagyon nehéz ilyesmiről beszélni.

Az egyik közösségi oldaladon arról számoltál be nemrégiben, hogy egy nagyon izgalmas munkád van a láthatáron. Tudhatunk erről egy kicsit bővebben?

A dolog kezdeti fázisban van, de annyit elárulhatok, hogy az ötletem alapján több alkotótársammal egy nagyon különleges projektet indítottunk el. Egyelőre csak előkészületi fázisban van, amit a jelenlegi zártkapus színházak próbatermeiben, laptopokon és írószobákban is lehet folytatni. Nagyjából úgy ütemezzük, hogy az általunk vélt tavaszi újranyitáskor indulunk majd el. Lényegében a nulláról kezdünk el felrajzolni egy új műfajú dolgot, amivel kapcsolatban sejtéseink vannak inkább mint tudásunk. Kísérleti jellege van a dolognak.

Mit vársz 2021-től?

Konszolidálódjon világszerte az emberek lelkében a pánik és a kétségbeesés. Remélem, a jövő év első felében végre uralni fogjuk ezt a nyavalyás vírushelyzetet, és ezzel karöltve ki-ki a saját életében újra magabiztosan tehet előrefelé lépéseket. Jó lenne újra mosolygó embereket látni az utcán.