Krusovszky Dénes József Attila-díjas író, költő, műfordító, és irodalomkritikus. A Versum világirodalmi folyóirat alapító főszerkesztője. Összesen öt verseskötet, egy novelláskötet, két esszékötet, és egy regény szerzője. Legújabb kötetéről, járványhelyzetről, és karácsonyi ajándékötletekről kérdeztük. Interjú.
Hajdúnánás éjjel-nappali üzletének dolgozójából József Attila-díjas költő lettél. 2018-as regényedre visszautalva (Akik már nem leszünk sosem) van olyan most az életedben, amire úgy gondolsz vissza, hogy az már nem lehetsz sosem?
Hajdúnánási például, ahogyan gyerekkoromban voltam, nem lehetek – és hála istennek abban az éjjel-nappaliban sem fogok már dolgozni, ahol nyári munkán voltam tizenhét évesen. Sok idő eltelt azóta és nem nagyon maradt kapcsolatom a várossal, rokonaim sem élnek Hajdúnánáson, a szüleim elköltöztek onnan. Ha arra járok, akkor inkább turistának érzem magam. Van egy időbeli távolság, amiből az ember elkezdi feldolgozni a régi eseményeket. Olyan, mintha ez fix lenne. Mindig tíz-tizenöt évvel korábbi dolgokra látunk rá. Emiatt én most az egyetemen szoktam gondolkodni főleg és elég sok nyitott kaput, nyitva hagyott történetet látok. Maga az egyetemi struktúra is ezt ajánlja fel, sok mindent lehet tanulni, az ember sok irányba elindulhat. Én nem vagyok elégedetlen azzal, ami történt, de eljátszom a gondolattal, hogy ha mást tanultam volna, más egyetemre jártam volna, ha jobban ambicionáltam volna, hogy külföldi egyetemen tanuljak, mi változott volna? Sokszor eszembe jutnak ezek a dolgok, de felszabadultan gondolok rájuk, hiszen ez egy gondolatkísérlet, aminek nincsen valódi tétje, mert ezen már nem lehet változtatni.
És mi az, ami hasonlóan kielégített volna mint amit most csinálsz?
Nagyon alternatív valóságnak tűnik, ahol nem irodalommal foglalkozom. El tudtam volna képzelni, hogy valamilyen kisebb nyelvszakon, mondjuk amerikanisztikán tanulok, és közben magyar könyveket írok. Kár, hogy nem gondolkodtam hamarabb ezen. Az amerikai irodalom nagyon érdekel, sokat foglalkozom az amerikai költészettel. De ugyanilyen a kulturális antropológia, vannak ott végzett ismerőseim, és mindig nagyon izgalmasnak tűnt, amit ott csinálnak. Persze ha nagyon elkalandozok, akkor arra gondolok néha, hogy milyen jó lett volna zenésznek lenni.
Fotó: Bach Máté
Veled készült interjúkban sokat hasonlítgatják a regényt az Áttetsző viszonyok verseihez. Szerinted vannak párhuzamok, vagy csak a regénynek van ilyen erőteljes hatása?
Kell, hogy legyenek párhuzamok, hiszen ilyen rövid időn belül én magam sem változom sokat, mint ahogy azok a dolgok sem, amik foglalkoztatnak. Szeretem, hogy több műfajban is lehet írni, felüdülést jelent, kissé patetikusan azt is mondhatnám, megtisztulást. Leteszem a regényt, van helyette vers, ami másfajta agymunkát igényel. Látom, hogy miben különböznek egymástól, de én közben, aki mindkettőt írom, ugyanaz vagyok. Innen nézve nem meglepő, ha sokszor tematikus szinten is vannak kapcsolódások.
A regény után azt éreztem, hogy bizonyos epizódok, témák egy kicsit tovább izgattak, és ezek később átszivárogtak a versekbe is, és aztán a legváratlanabb helyeken jöttek elő.
Ez nem egy kontrollált folyamat, és nem is akarom kontrollálni. Nem elsősorban írói taktikáról vagy valamiféle tudatos eljárásról van szó sokszor, így talán érdemesebb egyfajta közvetlen, zsigeri szempontból megvizsgálni ezeket az összefüggéseket.
Fotó: Szilágyi Lenke
Szürreális verseid engem a Szabad-ötletek jegyzékére és a Berlin felett az ég című film gondolatfoszlányaira emlékeztettek. Volt ezekben szabad asszociáció?
Az asszociációkra alapozott építkezés jellemző eszköze annak a fajta költészetnek, ami hozzám közel áll. Másoknak a forma és a rímkényszer a katalizátor, annál a szabadversnél, amiben én érzem jól magam, nincs ilyen kapaszkodó, ott az asszociációs játék maga a sorvezető. József Attila szövege egy terápiás szöveg, amit én egyébként én tudok versként olvasni és több elemzésből látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egy lényege szerint szerkesztetlen szöveg. Amikor én verset írok, szerkesztek is, tehát egy kétirányú, és éppen ezért termékeny feszültséggel rendelkező eljárásban vagyok: egyfelől hagyom kibontakozni az asszociációkat, másfelől meg elkezdem összeszerkeszteni őket. A költészetben mindig benne van ez a kétarcúság, önmagunk felszabadítása a szöveg által, és a szöveg szigorú szerkesztése a lírai hatás érdekében.
A Spirál című verset szétszedve több önálló verset kapnánk. Miért vannak ezek mégis együtt, mi köti őket össze?
Annál a verstípusnál, amit én általában írok, ez egy lényegi kérdés amire ráadásul nincs is kielégítő válaszom. Attól vers valami, hogy én úgy érzem, ez egy vers. Lefordítani racionális szavakra ezt nem könnyű. Nagyon más, amit versnek hívunk ma, és amit száz éve hívtunk versnek. Más az is, amit az irodalmi párbeszédben, vagy egy tankönyvben versnek hívunk. A költészet határait nehéz meghúzni, nagyon sok minden lehet vers, de ez nem felhígítja a fogalmat, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagítja. Az én versfogalmamba, ha már szóba került, a Szabad-ötletek jegyzéke is belefér, még azzal együtt is, hogy nem versnek készült eredendően. A Spirálnak az adja az energiáját, hogy sokfajta szöveg, sok dolog kavarog benne. Spirálként forognak egy központi probléma, valamiféle reflexiós tengely körül. Ebbe pedig belefér egy felsorolás, és egy egysoros-versként működő dolog jelenléte is egyetlen verstérben.
A vers ráadásul nem olyan dolog, ami egyszer megtörténik és úgy marad. Olvasásról-olvasásra változik. Az ideális versnek nincsen rögzített állapota, mindig marad benne képlékenység, lávaszerűség.
A klasszikus verseinknek van egyfajta értelmezése, ami a közös kulturális tudásunk része. De sokszor látjuk, hogy ez a kód-szerű értelmezés elsősorban a taníthatóságról szól, és nem a költői hatás működésének mikéntjéről. Mondjuk a Héja-nász az avaronról megtanuljuk nyolcadikos korunkban, hogy mit akart vele mondani a költő, aztán majd később azt is megértjük, szerencsés esetben, hogy számunkra mit jelent.
Krusovszky Dénes kérésünkre videóban olvassa fel A te partod felé című versét.
Hogyan hat rád a járványhelyzet?
Sok minden hiányzik, elmenni egy étterembe, beülni egy kocsmába, kiengedni a gőzt, hajnalig sörözni, koncertre menni. A napjaim munka része viszont nagyjából ugyanúgy néz ki, mint korábban. Legfeljebb a karantén-időszakban, amikor össze volt zárva a család, a home office magányát nehezebb volt rekonstruálni. Ha nem így alakul ez az év, akkor valószínű, hogy előrébb lennék prózaírásban, de nagy hiányérzetem nincsen. Sőt, ebben a nagy összezártságban elkezdtem megint gyerekverseket írni. Volt már gyerekverses kötetem, csak akkor még nem voltak gyerekeim.
Ami az irodalom társasági részét illeti, abban már kevesebb a pozitívum. Volt például több online könyvbemutatóm, sokan nézték őket, de az élmény mégsem ugyanaz. Amikor véget ér egy bemutató élőben, utána ott maradunk és hajnalig tartó vitákba bonyolódunk. Hiányzik ez a hangulat, picit minden gépiesnek tűnik ebben a digitalizált helyzetben.
Nemsokára itt a karácsony. Milyen könyveket ajánlanál az olvasóinknak ajándékba adni, vagy éppen maguknak ajándékba kérni?
Például Szüts Miklós memoárját ajánlanám. A földön élni ünnepély a címe. Eredetileg beszélgetőkönyvnek indult, ehhez az induláshoz volt nekem is némi közöm, de végül egy szépen végigírt élet- és pályakép lett. A polgári Magyarországtól a Kádár-korszakon át a rendszerváltásig sok minden megjelenik benne, nagyon érdekes látlelete az elmúlt évtizedeknek, és természetesen egy érdekes személyiség története. A költészet iránt érdeklődőknek új, erős hangokat tudok ajánlani, ilyenek Székely Örs, Kállay Eszter, Borsik Miklós, Bíró Krisztián,– vagy Kemenes Henriett. Ők mind elsőkötetes szerzők. A külföldi irodalomból megjelent nemrég Ben Lerner Az iskola Topekában című könyve. Lerner Amerikában most válik generációja egyik legfontosabb írójává, egyébként a versei is nagyon jók. Ali Smith könyveit is ajánlom, a skót írónő a kortárs irodalom egyik meghatározó szerzője.
Az utóbbi pár hónap talán legfontosabb magyar könyve, Térey János memoártöredéke, a Boldogh-ház, Kétmalom utca is mindenképp említésre méltó. Nagyon szép, megrendítő olvasmány. Az utóbbi időben hullámszerűen jelentek meg fiatal női prózaírók művei. Ilyenek a Tamás Zsuzsa Tövismozaik, Bakos Gyöngyi Nyolcszáz utca gyalog, Szaniszló Judit Leli élete, Halász Rita Mély levegő című műveik. És ha olyasmit is mondhatok, amihez nekem is van közöm, a külföldi líra magyar fordításaira hívnám fel a figyelmet. Frank O'Hara: Töprengések vészhelyzetben, Tor Ulven: Türelem, John Ashbery: Önarckép konvex tükörben – három könyv az utóbbi időből, a Magvető Kiadó és a 21. Század Kiadó gondozásában, amiben a Versum szerkesztőjeként én is közreműködtem.
Szerző: Mircse Andrea
