Egy 600 éves tibeti nyelvkönyv

Talán az első évszám, ami nyomtatással kapcsolatos és nekünk, európaiaknak szinte kivétel nélkül meg kell tanulnunk történelem óráinkon, az a Gutenberg-biblia kiadásának éve: 1455. Régen volt, de mégsem olyan régen, mint az a sino-tibeti nyelvkönyv, mely feltételezhetően 45 évvel korábban született.


Az Open Culture számolt be a különleges könyvről, melyet minden valószínűséggel 1410-ben Pekingben nyomtathattak, és amely most egy könyvgyűjtő tulajdonában található. Az Incunabulaként ismert bibliofil gyűjtő saját Twitter-oldalán osztott meg képeket a kötetről, melyben vörös festékkel nyomtatva ismerhetjük meg a 11. században kifejlesztett Ranjana írásrendszert.

„A korai Ming-dinasztia során szoros kapcsolat jött létre a tibeti szerzetesek és a pekingi császári bíróság között. Ez a munka, bár nem közvetlenül a buddhista kánon része, szorosan kapcsolódik a kínai-tibeti Kandzsúrhoz" (a történelmi Buddha, illetve Sákjamuni késői kinyilatkoztatásainak gyűjteménye – a szerk.) – olvashatjuk a műgyűjtő egyik bejegyzésében.

A 600 éves könyvről készült képekből mi is bemutatunk párat, de aki az összeset szeretné megnézni, erre a linkre kattintson.


A figyelmetekbe ajánljuk