Schnell Judit

Az első igazi magyar horror egy különleges korban, különleges helyszínen játszódik, Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem – melynek világpremierjére október elején a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt került sor.


A lengyel fővárosban történt világpremiert követően Bergendy Péter horrorfilmjét most három újabb nemzetközi filmfesztiválra hívták meg. Bekerült a stílusosan Halloweenkor induló olasz Trieste Science+Fiction Festival és a San Sebastian Horror and Fantasy Festival, valamint a november 11-én kezdődő Málaga International Week of Fantastic Cinema versenyprogramjába is.

Hivatalos Sajtófotó

A rendező, akit 2019-ben Emmy-díjra jelölt Trezor című filmjéért, legújabb rendezésében a közönségbarát zsánerfilm számára keresett új utakat. A különleges hangulatú, a hazai filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó magyar horrorfilmben olyan nagyszerű színészeket láthatunk a filmvásznon, mint Klem Viktor, Anger Zsolt, Schell Judit, Hámori Gabriella.

A Post Mortem az 1. világháború után, a spanyolnátha idején játszódik. Egy frissen leszerelt katona, Tomás a falvakat járja, és halottakról készíti el az utolsó fotójukat – a családjuk körében. A különleges hangulatú, a hazai filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó film képeiért Nagy András, a vágásért Király István felel, a zene Pacsay Attila munkája.

A figyelmetekbe ajánljuk