Méhek és darazsak között általában úgy teszünk különbséget, hogy még utóbbi viszonylag agresszív, addig előbbi inkább békepárti rovar. Persze a méheknél is akad indulatosabb egyed, de vajon ez mitől alakult így? Erre a kérdésre találta meg most a választ a Illinois-i Egyetem kutatócsapata.
Tudósok már régóta szeretnének rájönni, hogy mi határozza meg a méhek agresszivitását, főleg, hogy hogy a méhcsípés a rovar számára egyenlő a halállal. A kérdés eddig leginkább az volt, hogy az erőszakosabb egyedeknél – sőt adott esetben akár konkrét fajokról is beszélhetünk – a genetika vagy a rovart körülvevő környezet a meghatározóbb.
A Matthew Hudson által vezetett kutatás eredményeiből kiderül, a két lehetőség együtt határozza meg a rovar személyiségét – tudhatjuk meg a IFLScience beszámolójából, mely eredetileg a a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban jelent meg.
A kutatócsoport úgynevezett afrikanizált, tehát afrikai és európai háziméhek keresztezésével létrehozott faj egyedeinek genetikáját vizsgálva szerette volna kideríteni, mi áll a méhek agressziójának hátterében.
A vizsgálat egészen egyszerű volt: önkéntesek megütögették a vizsgált 9 kaptár tetejének egyikét, és figyelték, hogy melyik méh, hogyan reagál. A rovarok között volt olyan, aki szinte egyből megtámadta az embert, de olyan is akadt közöttük, aki zavartalanul folytatta tovább mézgyűjtő munkáját.
A kísérlet során összesen 177 agresszív méhet fogtak be, és bár elsőre úgy tűnt, hogy a méhek genomösszehasonlítása eredménytelen volt, később kiderült, hogy a vizsgált állatok genetikailag inkább az afrikai családhoz tartoznak, volt köztük azonban legalább egy, amely inkább az európai méhekre hasonlított.
Ez alapján kijelenthető, hogy bár a genetika sokat számít, ugyanennyire fontos az adott kaptár összetétele is: ha a méh személyes genetikája azt is sugallja, hogy hajlamos az agresszióra, abban esetben, ha kaptár többi tagja békés, nem kell attól tartanunk, hogy az a bizonyos egyed megtámad minket.
