Noha a koronavírus-járvány hatására a vendéglátóipar teljesen leállt, a Pesti István Michelin-csillagos séf nevével fémjelzett tatai Platán csapata a kényszerszünetben sem tétlenkedett. Nemcsak a Platán Udvarház újult meg, de alapjaiban gondolták újra a gasztronómiai koncepciójukat.

Ennek nyomán indult el nyár elején a Platán Bisztró, ahol szezonális és helyi alapanyagokból készülő fogásokat kínálnak. Ősztől az Udvarházhoz kapcsolódva nyitja meg kapuit az új fine dining étterem, amely kifinomult és elmélyült gasztronómiai élményt ígér.

Pesti István séf ételsorait sokan műalkotásként emlegetik, nála az ízélmény és a látvány különleges harmóniában egyesül. Ételművészetének egyik legnagyobb rajongója Varró Zoltán Gold Key Award-nyertes designer-belsőépítész, aki Pesti István ars poeticáját az enteriőrökben jelenítette meg, de a páratlan természeti és történelmi környezet, valamint az egykor itt élő Esterházy-család szellemi öröksége is tetten érhető a megújult bisztró, és a szálláshelyként szolgáló Platán Udvarház falai között.

Öt éve annak hogy Pesti István átvette a tatai Öreg-tó partján, a vár és az Esterházy Kastély között álló Platán étterem konyhájának vezetését. Az eltelt időszakban bebizonyította: a vidéki fine diningnak igenis van létjogosultsága, fáradhatatlan munkájának köszönhetően sikerre vitte a tóparti több évszázados platánfa közelében található éttermet. A névadó fát, mely a város egyik ikonikus növénye, a Platán csapata mentette meg helyi környezetvédőkkel együttműködve, és sajátjaként viseli gondját több mint 12 éve. A híres fa mellett a Platán az elmúlt években az egyik legjobb magyar étteremmé vált; a Gault&Millau Étteremkalauz 2017-ben Pesti Istvánt az év konyhafőnökének választotta; az étterem azóta is jegyzett a Dining Guide toplistáján.

Platán Bisztró

Az elmúlt időszakban alapvető változások történtek a Platán életében, amelyben a Michelin-csillagos séf mellett a hazai belsőépítészet egyik húzóneve, a New York-i Gold Key Awarddal kitüntetett Varró Zoltán is szerepet vállalt. A világ legjobb hoteljének is megválasztott Aria Hotel Budapest, a Science Hotel Szeged, a budapesti Mystery Hotel, valamint a két Michelin-csillagos Onyx étterem enteriőrjét is jegyző tervező évek óta nagy tisztelője Pesti István munkásságának, közös gondolkodásuk eredményeként átalakulva nyitotta meg kapuit nyár elején az Öreg-tó partján működő teraszos Platán Bisztró. A családias hangulat megteremtése volt a cél, hogy egy olyan tér jöjjön létre, amelyben senki sem feszeng. A domináns barna árnyalatok között feltűnő ezüstös részletek a tó víztükrének hangulatait idézik, míg a kalitkaformájú kristálycsillárok az Esterházy-kastély ódon fényeire emlékeztetnek, a patinás miliőt pedig loft hangulat egészíti ki, ami a kastélyt kiszolgáló épület múltjára utal.

A fesztelenséghez a bisztró ételei is hozzájárulnak: egyszerű, részben a Platán saját kertészetéből származó alapanyagokkal izgalmas ízkombinációk találhatók a menüsoron. „Lokalitás és szezonalitás, ez a jelszavam. A bisztró azt a látásmód váltást tükrözi, ami most engem hajt. Megpróbáljuk megmutatni, hogy a hétköznapi alapanyagokból is lehet izgalmas ízkombinációkat feltálalni. De az eddigi minőségből nem engedünk" – hangsúlyozza Pesti István séf.

Kóstolhatunk itt szárnyas májpástétomot eperrel és paradicsommal éppúgy, mint karalábé veloutét fogassal, halkolbászt kelkáposztával vagy nyúlhússal töltött tortellinit vesével és stilton sajthabbal. A Platán Bisztró meghatározó fogása azonban továbbra is a környékbeli hagyományokkal rendelkező Tányérhús (Tafelspitz) mártással, pirított burgonyával, amiért sokan zarándokolnak el a tatai Öreg-tó partjára.

Platán Udvarház

A tatai Plat\u00e1n Udvarh\u00e1z egyik h\u00e1l\u00f3szob\u00e1ja

Platán / Darabos György

Hat év után megújult a Várárok Vendégház is, mely mostantól Platán Udvarház néven várja a pihenni vágyókat. A Platán létesítményei egykor a grófi család személyzetének adtak otthont, az elnevezés a hely múltjára és hangulatára reflektál. A 12 szobát, illetve egy lakosztályt, valamint a vendégek kikapcsolódását szolgáló szalonokat az Esterházy-család szellemiségét idéző elegancia jellemzi, de sok részlet rezonál Pesti István művészi tálalására, ahogy a természetközeliség, az erdők és a víz tónusai is felfedezhetők.

A következő lépés

A tatai Plat\u00e1n \u00e9tterem meg\u00fajul\u00e1sa

Platán

Az Udvarházhoz kapcsolódik majd az új fine dining étterem, mely ősztől a kifinomult és elmélyült gasztronómiai élményre éhes vendégeket várja. A letisztult térben az Esterházy-család által 1783-ban a közelben telepített Angolpark hangulata elevenedik meg.

Követve a nemzetközi trendeket a felújított Platán Udvarházhoz kapcsolódó várárok környezete is megújul: itt rekreaciós tereket alakítanak ki, melyeket az ősz folyamán már igénybe vehetnek az ide érkező vendégek. A műemlékvédelem által jóváhagyott tervek kialakításánál Varró Zoltánék kiemelt figyelmet fordítottak a város szimbólumának számító vár környezetére. A természet tiszteletben tartásával helyezik el itt a szaunát, jakuzzit, gőzkabint, merülő medencét, masszázs- és pihenőhelyiséget magukban foglaló mobil épületeket, amelyeknek zöldes árnyalatú enteriőrjei az Udvarház vadász szobájának titokzatos hangulatát idézik. A könnyűszerkezetes lábakon álló lebegő ösvények, stégek, melyeket a vár belső hálózata inspirált, szinte beleolvadnak a tájba. A fejlesztések a természetvédelmi előírásokat követik, így a tereprendezés is a kiemelt feladatok között szerepel. A füvesítés mellett olyan növényeket telepítenek majd a területre, amelyek a vízparti környezetre jellemzőek.


Related Articles Around the Web

Friss

Ezeket a fotókat még sose láthattad a ma 10 éves Scott Pilgrim forgatásáról

Pontosan 10 évvel ezelőtt, 2010. augusztus 10-én mutatták be a Scott Pilgrim a világ ellent, Edgar Wright képregényadaptációt. A film bukott a mozikban ugyan, mégis klasszikussá vált. Az évforduló miatt Wright megosztott egy halom, még sose látott fotót a forgatás első pár napjáról. Íme!

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk